Trump keményen kiosztotta Obamát és Clintont

Donald Trump amerikai elnök tétlenséggel vádolta elődjét, Barack Obama volt elnököt a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozási kísérletek ügyében.

Trump vasárnap Twitter-bejegyzésben kárhoztatta a volt elnököt. „Mivel az Obama-kormányzattal már jóval a 2016-os választások előtt tudatták, hogy az oroszok beleártották magukat, miért nem cselekedtek? Rájuk figyeljenek, ne T-re!” – írta a mikroblogban Trump, a T-betűvel saját magára utalva.

A The Washington Post című napilapban pénteken jelent meg hosszas oknyomozó riport arról, hogy Barack Obama elnök és közvetlen munkatársai már 2016 nyarán tudtak az orosz beavatkozási kísérletekről, de nem cselekedtek. A lap szerint az amerikai hírszerzés tavaly augusztusban részletesen tájékoztatta Obamát arról, hogy Oroszország Vlagyimir Putyin elnök személyes irányításával hackertámadásokat hajt végre, állítólag azért, hogy megzavarja és hiteltelenítse az amerikai választási folyamatot, de legalábbis megnehezítse Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt helyzetét. Obama – a lap szerint – azért nem lépett, mert nem akarta azt a látszatot kelteni, mintha Hillary Clintont támogatná a kampányban.

Donald Trump már pénteken – a The Washington Post riportjának megjelenése után – Twitter-üzenetet tett közzé, amelyben feltette a kérdést: ha az Obama-kormányzat jóval a november 8-án tartott választás előtt tudott az orosz kísérletekről, akkor miért nem cselekedett. Szombaton az elnök további két Twitter-bejegyzésben tért vissza az ügyre, s az egyik bejegyzésben így fogalmazott: „az Obama-kormányzat egyik tisztségviselője azt mondta, ‘lefulladtak’, amikor cselekedni kellett volna a választásba történt orosz beavatkozás ügyében. Nem akartak ártani Hillarynek?”

Az Obama-kormányzat felelősségét vetette fel a CNN hírtelevízió szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában Adam Schiff, befolyásos demokrata párti törvényhozó. Schiff, aki a képviselőház hírszerzési bizottságának rangidős demokrata párti politikusa, leszögezte: „az Obama-kormányzatnak sokkal többet kellett volna tennie, amikor világossá vált, hogy Oroszország nemcsak beavatkozik, hanem ezt egyenesen a Kreml legmagasabb szintjéről irányítják”. A kaliforniai képviselő szerint az Obama-adminisztráció decemberben meghozott szankciói „túl későn jöttek és túl kicsik voltak”.

Trump: a Demokrata Párt összejátszott Clintonnal Sanders ellenében

Az amerikai elnök szerint a Demokrata Párt vezetése a tavalyi előválasztási folyamatban összejátszott Hillary Clintonnal, hogy legyőzze pártbeli vetélytársát, Bernie Sanders szenátort.

Donald Trump Twitter-bejegyzésben tért vissza a tavalyi választásokra valószínűleg azért, mert – bár a történtek már tavaly nyilvánosságra kerültek – a szenátus igazságügyi bizottsága vizsgálatot indított. A vizsgálat célja, hogy kiderüljön: Loretta Lynch, az Obama-kormányzat volt igazságügyi minisztere összejátszott-e Hillary Clintonnal és gyakorolt-e politikai nyomást a demokraták elnökjelöltjének e-mail-botránya ügyében folytatott nyomozásra, továbbá egyeztetett-e Bill Clinton korábbi elnökkel, Hillary Clinton férjével.

Tavaly a kampány hajrájában Loretta Lynch az egyik arizonai repülőtér hangárjában találkozott Bill Clintonnal, aki később azt nyilatkozta, hogy „családi dolgokról beszélgettek”. A találkozó után a The Wall Street Journal című napilap hosszas oknyomozó riportot közölt az igazságügyi minisztérium személyi állományáról és a riportból kiderült: a döntéshozó és a középvezetői posztokon korábbi demokrata párti tisztségviselők vagy rokonaik ültek.

Donald Trump már korábban felvetette, hogy Hillary Clinton a választási kampány idején összejátszott a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) és az igazságügyi minisztériummal. A minisztérium felügyelete alá tartozó FBI folytatta ugyanis a nyomozást az úgynevezett e-mail-botrány ügyében: Clinton külügyminiszterként a magánszerverét is használta hivatalos levelezésre, így felmerült, hogy titkosított, szigorúan bizalmas információk is szivároghattak ki.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »