Ezentúl nem oktatják az evolúciót a török iskolákban

A török oktatási bizottság elnöke szerint vitatható, ellentmondásos, a diákok számára túlságosan is bonyolult, ezért kikerül a középiskolás tananyagból Törökországban az evolúció oktatása. A döntés várhatóan nagy felháborodáshoz vezet az ország világi ellenzéki köreiben – írta pénteken a The Guardian.

„Úgy véljük, ezek a témák meghaladják a diákok felfogóképességét” – idézte a brit lap internetes kiadása Alpaslan Durmust, aki a török oktatási minisztérium honlapjára feltöltött videóban jelentette be a testület döntését.

Az evolúcióról szóló fejezet kikerül a kilencedikes biológiakönyvekből, és csak az egyetemeken foglalkoznak vele – közölte a bizottság elnöke. Egy másik változásról is beszélt a tantervben: csökkenthetik az időt, amelyet a diákok a szekularizáció örökségének tanulmányozására fordítanak.

Bírálatok szerint a török kormány egyre inkább megfosztja a közéletet világi hagyományaitól, amelyeket a modern Törökország alapítója, Mustafa Kemal Atatürk fektetett le. A szekuláris ellenzék régóta hangoztatja, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök rendszere burkoltan iszlamista program megvalósításán dolgozik, ami ellentétes a köztársaság alapítóelveivel – emlékeztetett a The Guardian.

Az oktatás kritikus kérdése ennek a jövő generációinak formálása miatt – tette hozzá a brit lap, megjegyezve, hogy helyi szinten már voltak kisebb tüntetések a szülők részéről amiatt, ahogyan a vallást oktatják.

A Közel-Keleten nincs nagy elfogadottsága az evolúció tanának a fősodor egyházi köreiben, szerintük ugyanis ellentmond a teremtés tanának. Ennek ellenére a darwini tanokat érintőlegesen sok középiskolában tanítják a térségben – magyarázta az újság. A tantervről szóló végleges változásokat várhatóan jövő héten, a muszlim böjti hónap, a ramadán végeztével jelentik be. A terveket már az év elején nyilvános vitára bocsátották.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »