Friss hírek

Francia sajtó: a kompetencia elég lesz a politikai sikerhez?

A francia lapok csütörtöki szerkesztőségi írásaikban úgy vélték, hogy az előző este kinevezett új francia kormányt a szakértelem és a megújulás határozza meg politikai nagyágyúk részvétele nélkül, miután Emmanuel Macron államfő nyugalmat akar és egyedül szeretne irányítani.

A fővárosi Le Parisien szerint “a kormány sokkal inkább szakértői, mintsem politikai csapat, amelyet a szakértelem és a megújulás határoz meg”. A lap úgy véli, hogy az államfő “elhárítási akciót” hajtott végre, amikor távozásra kényszerítette Francois Bayrou-t, a fiktív európai parlamenti állásokkal megvádolt politikai szövetséges, a centrista Modem elnökét.

A baloldali Libération szerint a Modem három megvádolt nagyágyúját Macron azért küldte el, hogy az ízlése szerinti technokrata kormányt állíthasson össze, azaz a döntés inkább stratégiai, mintsem etikai volt.

“A kompetencia elégséges a politikai sikerhez? Mondjuk jobb, mint a hozzá nem értés. Az elnök legalábbis így látja. Kirakott három politikus minisztert, akiket technokratákkal pótolt” – hangsúlyozta Laurent Joffrin főszerkesztő.

A konzervatív Le Figaro szerint azon túl, hogy technokraták érkeztek az új kormányba, valamennyien az államfő lekötelezettjei.

A balliberális Le Monde szerint az üzenet világos: Emmanuel Macron nyugalmat akar és egyedül szeretne irányítani. Miután eddig Francois Bayrou egóját kellett fékeznie, az elnök egy olyan második csapatot állított össze, amelytől azt reméli, hogy nem lesz botrányoktól hangos. Ehhez pedig nem engedett olyan politikai nagyágyúkat a tárcák élére, akiknek a véleményszabadsága veszélyes lehet, és akiknek a múltja kockázatokat hordoz magában – vélte a Le Monde.

A továbbra is a jobboldali Edouard Phillipe által vezetett 30 tagú kormányban egy kézen megszámlálhatók az ismert politikusok: Gérard Collomb baloldali belügyminiszter, a jobboldali Bruno Le Maire a gazdasági tárca élén, a szocialista Jean-Yves Le Drian külügyminiszter és a független Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter. A nők és férfiak kiegyenlített aránya és a politikai egyensúly megmaradt a kabinetben, a szakértők mellett a Modem két kevésbé ismert politikusa, valamint az elnöki pártnak, a Köztársaság lendületben-nek az első kormányból kifelejtett alapítói is helyet kaptak az új kabinetben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Putyin hisz Kína új selyemútjában

Az eurázsiai nemzetek konstruktív együttműködését is elősegíti a Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban előterjesztett Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Pekingben, a kezdeményezésről szóló második nemzetközi fórum megnyitóján.

Read More »

Tovább közeledik egymáshoz Japán és az EU

Megerősítették együttműködésüket a felek az Európai Unió és Japán közötti csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozón, s közös fellépést ígértek a szabad és tisztességes kereskedelem előmozdítása, a szabályalapú nemzetközi rendszer fenntartása, valamint a klímaváltozás elleni küzdelem terén is.

Read More »

Macron nem akar leállni a reformokkal

Emmanuel Macron francia államfő szerint a két évvel ezelőtti megválasztása óta megkezdett reformoknak folytatódniuk kell, mert azok - a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen ötödik hónapja tüntető sárgamellényes mozgalom okozta válság ellenére - "alapvetően megfelelnek a franciák elvárásainak".

Read More »

Obama volt alelnöke lehet Trump fő kihívója 2020-ban

Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke csütörtökön videoüzenetben jelentette be indulását a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, és elemzők szerint azonnal a legesélyesebb elnökjelölt lett. Több évtizedes karrierje során Joe Biden harmadszor száll be az elnökválasztási versenybe, ezúttal - mint fogalmazott - "az amerikai demokrácia jövője miatt".

Read More »

London nem akar újabb skót népszavazást

London nem kíván hozzájárulni az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához - mondta csütörtökön a brit kormány kabinetirodájának vezetője. David Lidington a csütörtöki BBC-interjúban kijelentette azt is, hogy a 2014-es referendum egy nemzedéknyi időre rendezte a kérdést.

Read More »

Észak-Korea felé is gázvezetéket tervez Oroszország

Bár Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un mai csúcstalálkozója hivatalosan az atommentesítésről szólt, a tárgyalásokból a gazdasági kérdések sem maradtak ki. Mint kiderült, Moszkva és Phenjan között tárgyalások folynak a Koreai-félszigetre vezető kőolaj- és földgázvezeték, a két Koreát a transzszibériai vonallal összekötő vasút és új áramvezetékek megépítésének lehetőségéről.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás