Theresa May kitart menetrendje mellett, az uniós vezetők odaszurkálnak

Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök péntek délután bejelentette, hogy ő alakítja meg az új brit kormányt. May, aki előzőleg kormányalakítási megbízást kért II. Erzsébet királynőtől, közölte azt is, hogy a brit EU-tagság megszűnéséről szóló tárgyalások a terveknek megfelelően tíz nap múlva elkezdődnek.

Theresa May bejelentette, hogy a kormányzásban a Konzervatív Párt segítségére lesz a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP). A csaknem végleges adatok szerint a csütörtöki parlamenti választásokon a konzervatívok az abszolút többséghez minimálisan szükséges 326 képviselői helynél kevesebbet szereztek a 650 fős alsóházban. A konzervatív frakció létszáma legfeljebb 319 tagú lehet, de a konzervatívokat hagyományosan támogató DUP tíz mandátumot szerzett, így a két pártcsoport együttes frakciólétszáma már meghaladja az abszolút többséghez szükséges minimumot.

Az Európai Unió több vezetője azonban bizonytalanságát fejezte ki a kialakult helyzettel kapcsolatban, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy a brit parlamenti választások eredménye nem lesz hatással a Brexitről szóló tárgyalásokra, így azok minél hamarabb megkezdődhetnek Nagy-Britannia és az Európai Unió között.

“Erősen bízom abban, hogy Nagy-Britannia a választások után is hajlandó lesz elkezdeni a tárgyalásokat a Brexitről” – jelentette ki Juncker pénteken Prágában sajtóértekezleten.

Arra a kérdésre, hogy elég lesz-e a szabályokban meghatározott két év a tárgyalások befejezésére, Juncker azt válaszolta: erről most nem érdemes beszélni, hiszen a tárgyalások még el sem kezdődtek. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök is.

“A népszavazási döntés a Brexitről már egy éve megszületett, de a brit kormány eddig nem volt képes a tárgyalások megkezdésére. Úgy látom, hogy az EU, és az uniós tagállamok egyenként is, jobban fel vannak készülve mint London” – jelentette ki Sobotka újságírók előtt.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetben jelentkezett be:

“Nem tudjuk, mikor kezdődhetnek meg Nagy-Britanniával a kilépési tárgyalások, csak azt, mikor kell befejeződniük. Tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy tárgyalások hiányában egyáltalán ne szülessen megállapodás.” 

Az EU Brexit-főtárgyalója, Michel Barnier szintén Twitteren szólt hozzá az eseményekhez, aláhúzva, hogy a kilépés időzítése és az EU pozíciója már tisztázott, így a tárgyalások akkor kezdődhetnek, amikor Nagy-Britannia készen áll.

Günther Öttinger német európai uniós biztos pedig a Deutschlandfunk rádiónak nyilatkozott, nem kímélve a briteket. Elmondása szerint a Brexit ütemterve már eddig is túl ambiciózus volt, mivel a tárgyalások csak 2018 októberéig vagy novemberéig tarthatnak. A Konzervatív Párt katasztrofális eredménye ellenére olyan kormányra van szükségünk, ami képes a tárgyalásra, a kilépés lebonyolítására.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Tetszik az EU-nak Ausztria helyreállítási terve

Ausztriába ért az Európai Unió mind a 27 tagállamát érintő turné, amelyen Ursula von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke személyesen találkozik az egyes országok vezetőivel és áttekintik a Next Generation EU nevű, a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó újjáépítési mentőcsomag országonkénti terveit. 

Read More »

Hétindító elemzés: DAX, Nasdaq, olaj és dollár

Ezen a hétfőn is jelentkezünk heti SURF elemzésünkkel, melyben közkedvelt befektetési eszközök árfolyammozgásait lehet végigkövetni egy újszerű megközelítés mellett. A mai videóban az EUR/USD. az AUD/USD az olaj és a DAX, valamint új belépőként a Nasdaq, azaz az amerikai technológiai index szerepel.

Read More »