Beindult a törökországi turizmus

Emelkedett a Törökországba látogató turisták száma az idén áprilisban, 2015 ősze óta először – derül ki a török statisztikai hivatal keddi közléséből.

Áprilisban 2,44 millió külföldi utazott Törökországba, ez 18,1 százalékkal felülmúlja az előző év azonos hónapjában regisztráltakat. Az emelkedés oka valószínűleg az, hogy az utóbbi öt hónapban nem történt jelentősebb terrortámadás Törökországban.

Az Ankara és Berlin közötti feszültségek ellenére áprilisban a legtöbb Törökországba látogató külföldi német volt: csaknem 263 ezer német állampolgár utazott az év negyedik hónapjában Törökországba. 2016 áprilisában 35,4 százalékkal kevesebb német utazott Törökországba, mint egy évvel korábban, döntően a növekvő terrorfenyegetettség és a bizonytalan politikai helyzet miatt.

Az országba látogató orosz állampolgárok száma csaknem ötszörösére emelkedett az idén áprilisban éves összehasonlításban, miután a két ország közötti vitás kérdéseket félretéve, újraindultak a charterjáratok: csaknem 182 ezer orosz állampolgár látogatott Törökországba, ezzel az oroszok kerültek a németek után a második helyre.

Az emelkedés ellenére még mindig jelentősen a 2015-ös szint alatt van a Törökországba utazók száma.

Az utolsó nagy, civil áldozatokat követelő törökországi terrortámadás az idén január 1-jén történt, amikor szilveszter éjszaka egy külföldiek által is kedvelt isztambuli szórakozóhelyen egy Télapó-jelmezben érkező üzbég férfi tüzet nyitott a vendégekre és a helyet őrző rendőrökre. A 39 halálos áldozatot követelő merényletért az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta a felelősséget.

Kapcsolódó anyagunk: Az orosz-török viszony normalizálása lendíthet a török turizmuson

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »