Az orosz-török viszony normalizálása lendíthet a török turizmuson

Jelentősen, közel 30 százalékkal csökkentek Törökország turizmusból származó bevételei a 2016-os évben, amelyre számos gyilkos merénylet és egy elvetélt államcsíny nyomta rá a bélyegét.

A török statisztikai hivatal kedden közölt jelentése szerint a december 31-ével végződött három hónapban éves összevetésben 27,2 százalékkal, 4,7 milliárd dollárra, az év egészében pedig 29,7 százalékkal, 22,1 milliárd dollárra csökkentek a turizmus bevételei, amelyek 73 százaléka származott külföldi látogatóktól.

A 2016-os évben 24,6 százalékkal csökkent, így valamivel több mint 31 millióra rúgott a Törökországba látogató turisták száma, szemben az egy évvel korábbi közel 42 millióval. Csökkent az egy főre jutó kiadások összege is: a 2015-ben mért 756 dollárról tavaly 705 dollárra süllyedt az egy turista által elköltött pénzösszeg átlaga.

Törökország hazai össztermékének 5 százalékát teszik ki a turizmus származó bevételek, így az idegenforgalmi ágazat teljesítményének romlása jelentősen visszavetette a gazdasági növekedést. A tavalyi harmadik negyedévben – 2009 óta először – csökkent a GDP, az előző év azonos időszakához képest közel 2 százalékkal zsugorodott a gazdaság.

A török hatóságok mindazonáltal optimisták, és arra számítanak, hogy az orosz-török viszony normalizálásának köszönhetően 2017-ben újult erővel növekszik az orosz turisták száma. Nabi Avci kulturális miniszter azt reméli, hogy az idei év jobb lesz a tavalyinál, 2018 pedig jobb lesz 2017-nél.

„A világ egyetlen országa sem mondhatja, hogy 100 százalékig biztonságos. A terrorizmus egy globális jelenség, amely bárhol megjelenhet” – hangoztatta a miniszter.

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »