G7-csúcs: Merkel elégedetlen Trump hozzáállásával

Angela Merkel német kancellár szombati közlése szerint “nagyon nem kielégítően” zajlott a párizsi klímaegyezmény alkalmazását érintő vita a világ hét iparilag legfejlettebb országának szicíliai csúcstalálkozóján.

A G7-csúcs eredményeit összefoglalva Angela Merkel megjegyezte, hogy Washington teljesen elszigetelődött ebben a vitában, elutasítva azt, hogy elkötelezze magát a 2015-ös párizsi klímamegállapodás végrehajtása mellett.

“A klíma kérdéséről folytatott vita egésze nagyon nehezen zajlott, hogy ne mondjam, nagyon nem kielégítően” – mondta Merkel az újságíróknak. “Semmi tanújele annak, hogy az Egyesült Államok vajon részese marad a párizsi megállapodásnak, vagy sem” – jegyezte meg.

A német kancellár hozzátette, hogy bár a kereskedelemről szóló vita szintén nagyon nehéz volt, ebben a kérdésben Donald Trump amerikai elnök beleegyezett a G7-csúcs zárónyilatkozatának olyan megszövegezésébe, amely a protekcionizmus elleni harcot ígér és elkötelezi magát egy szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rend mellett.

Nem sokkal Merkel sajtótájékoztatóját követően Trump elnök egy Twitter-bejegyzésben közölte, hogy a jövő héten hozza meg döntését arról, hogy kormánya támogatja-e a klímaváltozás elleni harcban kulcsfontosságú szerepet játszó párizsi megállapodást. “A jövő héten hozom meg végleges döntésemet a párizsi megállapodásról!” – írta bejegyzésében Trump.

Macron azért bizakodó

Emmanuel Macron francia elnök sajtótájékoztatóján kijelentette, néhány héttel ezelőtt még mindenki azt hitte, az USA végleg nemet mond a párizsi klímaegyezményre, de a mostani G7-csúcs után úgy érzi, a nézetkülönbségeket még csökkenteni lehet. Hozzátette, hogy hétfőn Vlagyimir Putyin párizsi látogatásán kiemelt téma lesz a szíriai helyzet.

Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök a pénteken elfogadott terrorizmusellenes nyilatkozat nevezte a csúcs legjelentősebb eredményének

Hozzátette, ezen kívül “kisebb eredmények” születtek. Ezek között azt a G7-es programot említette, amely fiatal afrikai vállalkozók képzését célozza.

Gentiloni sajtónyilatkozatában elismerte, hogy a csúcson nem született megállapodás a párizsi klímaegyezményről: “hatan egyetértettünk, az USA még nem foglalt állást”. Az olasz kormányfő azt mondta, “halvány fogalma” sincsen, az amerikai fél mennyi idő alatt hozza meg döntését”. Kijelentette, hogy minden lehetséges eszközzel igyekeztek hatni az amerikai félre, hangsúlyozva, hogy az éghajlatváltozás problémája nem kizárólag bolygónk jövőjéről szól, hanem rendkívüli gazdasági lehetőségeket is kínál. Paolo Gentiloni megjegyezte, hogy az éghajlatváltozás és a migráció kapcsolatban áll egymással.

Olasz sajtóértesülések szerint a római kormány külön migrációs dokumentumot akart a zárónyilatkozathoz csatolni, erre azonban nem került sor.

A zárónyilatkozatban nyomásgyakorlás, újabb korlátozások és felszólítás is szerepel

A G7-csúcs hatoldalas, 39 pontos zárónyilatkozata sürgős, minden érintett fél bevonásával zajló párbeszédet szorgalmaz Líbiával, valamint az Iszlám Állam (IÁ) uralta szíriai városok felszabadítása ügyében. A nyilatkozat Oroszország és Irán nyomásgyakorlását szorgalmazza a szíriai válság megoldása érdekében. Egyúttal újabb korlátozásokat helyez kilátásba Oroszországgal szemben arra az esetre, ha továbbra is megsérti a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről szóló minszki megállapodásokat. A dokumentum felszólítja Észak-Koreát, hagyjon fel nukleáris fenyegetésével.

A G7-ek lefektették, hogy a migráció globális jelensége olyan, “hosszú távú válságmegoldást” igényel, amelyben különbséget kell tenni menekültek és migránsok között. A nyilatkozat kimondja, hogy a menekülteket hazájuk közelében kell támogatni, hogy oda biztonságban visszatérhessenek. A záródokumentum a migránsok jogainak tiszteletben tartását szorgalmazza, ezzel együtt elismeri az államok “szuverén jogát határaik ellenőrzésében”.

 

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás