Milos Zeman cseh államfő az alkotmánybírósághoz fordul Babis ügyében

Milos Zeman cseh államfő közölte csütörtökön, hogy az alkotmánybírósághoz fordul, hogy a testület tisztázza, köteles-e a köztársasági elnök minden esetben meneszteni azt a minisztert, akinek felmentését a kormányfő javasolja.

“Az alkotmánybíróság döntését tiszteletben fogom tartani” – jelentette ki Milos Zeman az észak-csehországi Doksyban tartott sajtóértekezletén. Azt a kérdést, hogy Andrej Babis kormányfőhelyettes, pénzügyminiszterről csak az alkotmánybíróság állásfoglalása után fog-e dönteni, az elnök válasz nélkül hagyta.

Az államfő ezzel reagált Bohuslav Sobotka szerdai bejelentésére, miszerint ha Zeman Andrej Babis pénzügyminiszter ügyében nem lép időben, jogértelmezési eljárást kezdeményez ellene az alkotmánybíróságon. Szerinte ugyanis Zeman tétlenségével akadályozza kormányfői feladatai teljesítését.

A kormányfő azért akarja meneszteni Babist, mert adócsalással vádolják. A miniszter a vádat visszautasította. A koalíción belül kirobbant új nézeteltérések kormányválsághoz vezettek Csehországban.

Milos Zeman szerda este Liberecben találkozott a három koalíciós párt vezetőivel és két javaslatot tett le az asztalra: előrehozott parlamenti választást, illetve a jelenlegi koalíció folytatását javasolta, állítólag egy olyan új kormány alakításával, amelynek sem Sobotka sem Babis nem lenne tagja. Az előrehozott választást a pártok elutasították, a második javaslatot minden párt vezetése meg kívánja vitatni.

A második javaslatról, amelyet hivatalosan eddig nem hoztak nyilvánosságra, Zeman a sajtóértekezleten csak annyit mondott: valóban javaslatot tett egy Babis nélküli új kormány megalakítására. A Sobotkát érintő kérdésre csak annyit jegyzett meg, hogy javaslata természetesen ennél átfogóbb.

Bohuslav Sobotka, aki szerda óta luxemburgi látogatáson van és akit a libereci találkozón Milan Chovanec, a szociáldemokraták első alelnöke helyettesített, csütörtök délelőtt úgy vélekedett, hogy az államfő azért jött elő ezekkel a forgatókönyvekkel, hogy elterelje a figyelmet a kérdés lényegéről: a pénzügyminiszter súlyos problémáiról, illetve saját kötelességéről, hogy menesztenie kellene Babist.

A cseh államfő csütörtök este néhánynapos munkalátogatásra Kínába repül, ahol egy nemzetközi fórum keretében Vlagyimír Putyin orosz elnökkel is találkozik.

Andrej Babis, aki egyben a koalíciós ANO mozgalom elnöke, bejelentette: csütörtökön este felkéri a szociáldemokrata kormányfőt, haladéktalanul hívja össze a koalíciós tanácsot, ahol megvitathatnák Milos Zeman második javaslatát a kormányválság megoldására.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Piaci körkép: ma fordulhat a DAX

Németország tegnap új korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére. A DAX az éjjeli kereskedésben 11.300 pont alatt is járt, de az európai kereskedés kezdete előtt egy erős hullám indult felfelé, így a nyitás már nem volt ennyire negatív.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás