Óriási pénznyelő az Alitalia, hetente röpködnek a százmilliók

Csaknem 3 milliárd euró veszteséget halmozott fel február végéig a kedden csődvédelmet kért Alitalia olasz légitársaság, amelynek az élére három kormánybiztost neveztek ki szerdán – derül ki az olasz kormány szombaton ismertetett jelentéséből.

Carlo Calenda gazdasági fejlesztési miniszter a minap jelentette be, hogy a következő hat hónapra, amíg sikerül új gazdát találni a csődbe jutott vállalatnak, a cég a kormánybiztosok mellé 600 millió euró kölcsönt is kapott a római kormánytól – április 26-án még csak 3-400 millió eurós kölcsönről szóltak a hírek, tehát nem egészen két hét alatt máris duplázódott a megmentésre szánt kölcsön összege.

Az olasz adófizetők az utóbbi évtizedekben már 7,5 milliárd euróval segítették az Alitaliát, amely most is naponta 2 millió euró veszteséget termel.

A miniszter kizárta, hogy az Alitaliát államosítanák, elképzelése szerint új befektetőkre van szükség, és az olasz kormány abban bízik, hogy olyan vásárlót sikerül találni, aki az olasz vállalat egészét megmenti.

Ez ugyanakkor nem lesz könnyű, az Alitalia korábbi megmentője és jelenlegi 49 százalékos tulajdonosa, az Etihad Airways már bejelentette, hogy nem hajlandó további befektetésekre az olasz részvénytársaságban és más jelentkező sem látszik egyelőre. Az olasz sajtó a Lufthansában látja a megmentőt, a német cég azonban egyelőre nem mutatta jelét annak, hogy az Alitalia segítségére sietne.

Az Alitalia kedden kért csődvédelmet, miután a dolgozók elutasították az igazgatóság reorganizációs tervét, amelyben létszámleépítés, fizetéscsökkentés és 2 milliárd eurós feltőkésítés is szerepelt.

Forrás: MTI/Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »