Trump modernizálná a kormányzati munkát

Donald Trump elnöki rendeletet írt alá, amely a kormányzati munka informatikai modernizálását célozza.

„Az Egyesült Államok politikájának célja az információs technológia biztonságos, hatékony és gazdaságos működtetésének elősegítése” – olvasható az elnöki rendeletben, amely leszögezi azt is, hogy „az amerikaiak megérdemlik a jobb minőségű digitális szolgáltatásokat a kormányuktól”.

A rendeletben Trump elnök hangsúlyozza, hogy a kormányzat politikai célkitűzéseinek megvalósításához a szövetségi kormánynak át kell alakítania és modernizálnia kell információs technológiáját és digitális szolgáltatásait. 

Az elnöki rendelet dátuma ugyan április 28-a, de a Fehér Ház csak hétfőn hozta nyilvánosságra.

Trump elnök egyúttal létrehozta a Fehér Házon belül az Amerikai Technológiai Tanácsot is, amelynek vezetője Chris Liddell lesz, aki a Fehér Ház stratégiai kezdeményezésekkel foglalkozó részlegének igazgatója, korábban pedig a Microsoft és a General Motors pénzügyi vezetője volt.

A Fehér Ház hétfőn megerősítette, hogy júniusban mintegy húsz informatikai cég vezetője vesz részt azon a Fehér Házban rendezendő tanácskozáson, amelyen a kormányzat infotechnológiai munkájának javítását vitatják meg.

Trump korábban már több megbeszélést folytatott a legnagyobb amerikai informatikai cégek – köztük az Apple, a Facebook, az IBM és a Microsoft – vezetőivel. Márciusban pedig a vejét, Jared Kushner fehér házi tanácsadót bízta meg a Fehér Házban szintén újonnan létrehozott Amerikai Innovációs Hivatal vezetésével, amelynek feladata ugyancsak a kormányzati munka átalakítása, az üzleti élet tapasztalatainak bevezetése és esetleg bizonyos kormányzati feladatok privatizálása.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »