Az USA két bombázóval válaszolt a phenjani atomra

Átrepült két amerikai B-1B típusú hadászati bombázó hétfőn az ország szövetségese, Dél-Korea felett, válaszul az észak-koreai nukleáris és rakétakísérleti programokra.

A gépek a csendes-óceáni Guam szigetén lévő Anderson légitámaszpontról szálltak fel és a Keleti-tenger felett repültek tovább, majd a Koreai-félsziget közelében tartózkodó Carl Vinson amerikai repülőgép-hordozó fedélzetén lévő harci gépekkel, valamint dél-koreai vadászgépekkel közösen gyakorlatoztak. Egy dél-koreai katonai forrás szerint a manőver 2-3 órát tartott.

Lori Hodge alezredes, az amerikai csendes-óceáni légierő (PACAF) szóvivője azt mondta, hogy a gépek gyakorló küldetésen vettek részt dél-koreai és japán szövetségesükkel együtt.

  • Észak-Korea máris kombinál
A KCNA észak-koreai hírügynökség angol nyelvű szolgálata azt írta, a B-1B gépek azt gyakorolták, miképpen dobjanak le nukleáris bombákat Észak-Korea nagyobb célpontjaira. A jelentés szerint a hadászati csapásmérő műveletet összhangba hozták a térségben tartózkodó amerikai repülőgép-hordozóval, valamint a Michigan amerikai tengeralattjáróval.

A Japán-tengeren tartózkodik jelenleg a Carl Vinson atommeghajtású repülőgép-hordozó vezette, négy hadihajóból álló egység, valamint a Michigan atommeghajtású tengeralattjáró, amelynek fedélzetén robotrepülőgépek vannak.

Kedden a japán Kjúsú szigeten lévő Szaszebo haditengerészeti kikötőbe befutott a Cheyenne atom-tengeralattjáró, fedélzetén ugyan nincs atomfegyver, de nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgéppel szerelték fel, amelyek képesek csapást mérni földi célpontokra.

Hivatalos közlés szerint az amerikai tengeralattjáró, amelynek fedélzetén 138 fős személyzet van, csupán készleteinek feltöltésére tért be a Japán dél-keleti részén, a Koreai-félszigethez közel fekvő kikötőbe, de többen úgy vélik, hogy megjelenése összefüggésben áll a térségben kialakult feszült helyzettel.

  • Friss cikkeink a témában:

Forrás: MTI/Yonhap/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »