Tömeges elbocsátások jönnek az amerikai külügyminisztériumban

Rex Tillerson, az amerikai külügyi tárca vezetője bejelentette: a minisztérium jelentős átalakítására készül, és ennek keretében 2300 állás megszüntetését tervezi.

A tárcavezető az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) adott interjújában beszélt a minisztérium átalakításának terveiről. Mint elmondta, arra készül, hogy a szeptembertől kezdődő, következő pénzügyi évben 26 százalékkal csökkentse a külügyminisztérium költségvetését, és szervezetileg is teljesen megújítsa a minisztériumot. A cél: a hatékonyabb munka.

Egyes – egyelőre nem részletezett – főosztályok megszűnnek majd, és jelentősen átalakul a külföldi fejlesztési programokkal foglalkozó USAID is, amelyet különösen érzékenyen érint majd a költségvetési csökkentés.

A minisztérium mintegy 75 ezres létszámából 2300 embert elbocsátanak, vagy előnyugdíjaznak, és limitálják az újonnan felvehető diplomaták számát.

Tillerson az interjúban hangsúlyozta: alaposan szeretné átvizsgáltatni a Washingtonban dolgozó külügyesek és a külföldön szolgálatot teljesítő diplomaták munkáját, és felmérni, hogy mennyire hatékonyan teljesítenek, hol mutatkozik lehetőség a racionalizálásra. A USAID munkájának felmérésére a külügyminiszter külsős konzultánsokat kér majd fel.

Tillerson, mint az NPR-nak elmondta, a jövő héten állománygyűlésen tájékoztatja majd a minisztérium alkalmazottait a konkrét tervekről.

Az átalakítás mindazonáltal már megkezdődött: márciusban egy egész emelet munkatársaival közölték, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájukra.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »