Az NSA leállítja az amerikaiak megfigyelésének egyik módját

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) leáll amerikai állampolgárok bizonyos típusú digitális kommunikációjának engedély nélküli megfigyelésével.

Az NSA pénteken bejelentett döntése azon speciális megfigyelési technikák alkalmazásának a beszüntetését jelenti, amelyekkel törvényi felhatalmazás nélkül figyelhettek meg amerikai állampolgárokat. Ezzel a módszerrel olyan üzeneteket figyeltek, amelyeket külföldön élők kaptak vagy küldtek, és amelyekben szó esett külföldi hírszerzői célszemélyekről vagy célpontokról.

“Az NSA csakis azért nem gyűjti tovább internetes kommunikációk információit, mert azokban egyszerűen szó esik külföldi hírszerzői célpontokról” – olvasható az NSA közleményében. A szervezet bejelentette egyúttal azt is, hogy az eddig gyűjtött információk “nagyon nagy részét” megsemmisíti, hogy “még nagyobb mértékben megvédje az amerikai állampolgárok magánélethez való jogát”.

A The New York Times című napilap – amely 2013-ban elsőként hozta nyilvánosságra az ilyen jellegű megfigyelési programot – pénteken megjelentetett cikkében már jelezte, hogy ez a döntés várható, délután pedig maga az NSA is nyilvánosságra hozta álláspontját.

Az NSA bejelentését az első kommentárok a magánélethez való jog szószólóinak nagy győzelmeként értékelik. Ron Wyden, oregoni demokrata párti szenátor közleményben jelezte: törvényjavaslatot terjeszt elő a kongresszusban arról, hogy az ilyen típusú megfigyeléseket a jövőben törvényi úton is tiltsák be.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem múlt el a kormányválság veszélye Csehországban

Továbbra is fennáll a kormányválság veszélye Csehországban. Az elhúzódó belpolitikai probléma lényege, hogy Milos Zeman államfő már több mint két hónapja nem hajlandó leváltani Antonín Stanek szociáldemokrata kulturális minisztert, és a helyére kinevezni Michal Smardát, a párt alelnökét. A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) körében ezért erősödnek a hangok, hogy a párt lépjen ki a kormánykoalícióból. Ez a lépés a kabinet bukását eredményezhetné.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás