A török legfelsőbb bírói fórum is elutasította az ellenzék érvénytelenítési kérelmét

A török legfelsőbb közigazgatási bíróság kedden visszautasította a kemalista ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) azon kérelmét, hogy érvénytelenítsék a végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-ai népszavazás eredményét – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A CHP múlt pénteken választási csalásra hivatkozva fordult a testülethez, amely 4 nem, 1 igen arányban döntött az ellenzéki kezdeményezés elutasításáról. A testület közölte, hogy a kérdésben nincs joghatósága. A CHP azt is javasolta, hogy a bírói döntésig ne is hirdessék ki a népszavazás hivatalos eredményét.

A párt előzőleg a Legfelsőbb Választási Tanácshoz (YSK) nyújtott be érvénytelenítési kérelmet, miután a CHP állítása szerint az YSK legalább 2,5 millió olyan borítékot és szavazócédulát fogadott el érvényesnek a voksok összesítésénél, amelyeket nem láttak el hivatali pecséttel, és ez befolyásolhatta a referendum kimenetelét. Az YSK visszautasította a panaszokat. Recep Tayyip Erdogan török elnök a döntés után úgy nyilatkozott, hogy az ügy ezzel le van zárva.

A CHP korábban jelezte: szükség esetén a párt kész az alkotmánybírósághoz vagy akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni az ügyben. Binali Yildirim török kormányfő úgy látja, hogy a CHP felesleges erőfeszítéseket tesz a referendum beárnyékolására.

Százszázalékos feldolgozottság mellett, de nem hivatalos adatok szerint a szavazók 51,41 százaléka igennel, 48,59 százaléka nemmel voksolt az alkotmánymódosításra, amelynek révén megszűnne a miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnának át. A két szavazótábor közötti voksok különbsége 1 millió 379 ezer 934. A részvétel 85,1 százalékos volt.

Az alkotmánymódosítás révén megszűnik a Török Köztársaság 1923-as megalapításakor létrejött miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a köztársasági elnökre szállnak át. Bírálók szerint a változtatás messzemenő hatalmat fog biztosítani Erdogannak, és alig hagy meg valamit a demokrácia működéséhez szükséges intézményes fékekből és ellensúlyokból. A török vezetés szerint az új alaptörvény nagyobb stabilitást, biztonságot és jólétet teremt. Bővebben….

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »