Nagyon közeledik az összecsapás Észak-Korea és az USA között

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet egy hétfő reggeli televíziós interjúban leszögezte: egy újabb észak-koreai rakétakísérlet amerikai katonai akciót vonhat maga után.

Haley az NBC televízió reggeli műsorának adott interjút Washingtonból, mielőtt fogadta őt – az ENSZ Biztonsági Tanácsának más tagjaival együtt – Donald Trump amerikai elnök.

Az ENSZ-nagykövet leszögezte: Washington mindaddig nem tesz lépéseket, amíg az észak-koreai vezető „nem ad rá okot”, ám készen áll arra is, hogy katonai erővel válaszoljon. Majd a műsorvezető azon kérdésére, hogy az észak-koreai vezetőnek mit kellene tennie, hogy az Egyesült Államok katonai választ adjon, hozzátette: amennyiben Észak-Korea „katonai bázisokat támadna meg, vagy interkontinentális ballisztikus rakétával bármiféle újabb kísérletet hajtana végre”, akkor az Egyesült Államok nyilvánvalóan katonai választ ad.

Nikki Haley azonban hangsúlyozta: pillanatnyilag Washington csak azt mondja Észak-Koreának, hogy ne hajtson végre rakétakísérletet, ne próbálkozzon semmiféle akcióval. A nagykövet úgy vélte, hogy ezt az üzenetet Észak-Koreában megértették, s hangsúlyozta, hogy Kína valóban segít Washingtonnak a nyomásgyakorlásban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Hétfőn a kora reggeli órákban Donald Trump amerikai elnök is az észak-koreai fenyegetésről folytatott telefonon megbeszélést Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Abe Sindzó japán kormányfővel.

A Fehér Ház rendszeresen nyilvánosságra hozza Trump elnök telefonon folytatott hivatalos megbeszéléseinek tartalmát, ezúttal azonban ezt nem tette meg, így az amerikai sajtó külföldi hírforrásokra támaszkodva számol be a két ázsiai vezetővel tartott megbeszélésekről.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a kínai állami televízióra hivatkozva azt közölte: Hszi elnök arra kérte Donald Trumpot, hogy tanúsítson mérsékletet Észak-Koreával kapcsolatban, s ne mérgesítse tovább az amúgy is feszült amerikai-észak-koreai viszonyt. Az NPR szerint a kínai elnök azt is közölte amerikai kollégájával, hogy Peking ellenez mindennemű akciót, amely ellenkezik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival.

A Bloomberg hírügynökség információi szerint Abe Sindzó a Trumppal folytatott beszélgetés után újságíróknak dicsérte az amerikai elnök eddigi hozzáállását az Észak-Koreával kialakult helyzethez.

„Elmondtam neki, nagyra becsülöm, hogy cselekedetekkel és szavakkal is jelzi, hogy minden megoldás az asztalon van” – mondta a japán kormányfő újságíróknak, s a Bloomberg szerint hangsúlyozta, hogy teljes mértékben egyetértettek az Észak-Korea elleni kemény fellépésben.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »