Hackertámadás érhette a Brexit-szavazás honlapját

A brit törvényhozás illetékes bizottsága szerint a honlap, amelyen a britek regisztrálhattak, hogy szavazzanak az EU-s tagságról, külföldi hackerek céltáblájává vált és ezért a határidő lejárta előtt összeomlott.

Több mint egymillió potenciális szavazó regisztrált online a júniusi népszavazásra az utolsó két hétben, ezért a kormány a későn bejelentkező – főként fiatal – állampolgárok tömeges jelenlétét tette felelőssé a honlap lefagyásáért. A parlament közigazgatási és alkotmányügyi bizottságának jelentéséből azonban az derül ki, hogy nem zárják ki egy túlterheléses kibertámadás lehetőségét sem.

„A bizottság nagyon aggódik az esetleges külföldi beavatkozás miatt” – áll a jelentésben. Hozzátették, hogy ez nagy valószínűség szerint semmilyen hatással nem volt a referendum végeredményére.

Máshol megtörtént, itt miért ne lehetett volna?

Oroszországot ugyebár azzal vádolják, hogy megpróbált beleavatkozni a 2016-os amerikai elnökválasztásba, ezért a bizottság szerint az amerikai kormány kénytelen volt biztosítani, hogy a jövőbeli választásokat és népszavazásokat folyamatosan, előre megtervezett ütemben nyomon követik, hogy azonnal reagálni tudjanak az esetleges hackertámadásokra.

„Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kibernetika-értelmezése teljesen ellentétes Oroszországéval vagy Kínáéval. Míg az első kettő technikai és számítógépes hálózat alapú fogalomként kezeli, addig a másik kettő kognitív megközelítésként értelmezi, amely a tömegpszichológia megértésén alapszik, valamint azon, hogy hogyan lehet kihasználni az egyéneket” – áll a jelentésben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A brit kormánynak ettől függetlenül meggyőződése, hogy nem történt támadás, hanem a site lefagyásáért az egyszerre a honlapon lévő felhasználó-tömeg volt a felelős. A Miniszterelnöki Hivatal szóvivője legalábbis úgy fogalmazott, hogy nincs rosszindulatú beavatkozásra utaló bizonyíték.

Forrás: Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »