Ankara és Moszkva elősegítené a szíriai helyzet rendezését

Koholmánynak nevezte az április elején Idlíb tartományban elkövetett állítólagos vegyifegyver-támadást Bassár el-Aszad, aki szerint mindez csak ürügyül szolgált az amerikai hadsereg Szíria elleni légicsapására.

A szíriai elnök az AFP által csütörtökön ismertetett exkluzív interjúban – amelyet Aszad előző nap adott a francia hírügynökségnek – azt mondta, a Hán Sejkún-i állítólagos vegyifegyver-támadás „száz százalékig kitaláció”. Hozzátette, az a benyomásuk, hogy „a Nyugat – különösen az Egyesült Államok – tettestársa a terroristáknak”.

A szíriai államfő kijelentette: hadseregének nem maradtak vegyi fegyverei, emellett a feltételezett vegyifegyver-támadással összefüggésben világossá tette, hogy csakis egy olyan független vizsgálathoz adja hozzájárulását, amiben elfogulatlan államok is részt vesznek, ezzel biztosítva, hogy azt nem használják fel politikai célokra. Hozzátette: Szíria együtt fog működni szövetségesével, Oroszországgal, hogy megvalósuljon egy ilyen nemzetközi vizsgálat.

Aszad szerint országa légierejének csapásmérő képességére nem volt kihatással az amerikai rakétatámadás. „Sem tűzerőnk, sem az a képességünk, hogy támadásokat intézhessünk a terroristák ellen, nem szenvedett csorbát a támadások miatt” – jelentette ki a szíriai elnök.

Kapcsolódó cikkünk: A szíriai hadsereget figyelmeztették egy amerikai katonai büntetőakció veszélyére

A szíriai rendezésről folyó béketárgyalásokkal kapcsolatban Aszad úgy vélekedett, hogy Washington nem igazán érdekelt a konfliktus politikai rendezésében. Hozzáfűzte: Washington a politikai folyamatot kihasználva akarja védelmébe venni a terroristákat. Utóbbi elnevezéssel illeti a damaszkuszi rezsim a fegyveres ellenzékét, függetlenül attól, hogy mérsékeltnek tartott, vagy dzsihadista csoportokról van-e szó.

Ez volt az első interjú, amelyet a polgárháború dúlta ország elnöke az április 4-i állítólagos gáztámadás óta adott.

Erdogan és Putyin kiáll a vizsgálat mellett

A Kreml sajtószolgálata jelentette, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki telefonbeszélgetésében a Hán Sejkún-i állítólagos vegyifegyver-támadás mielőbbi nemzetközi pártatlan és alapos kivizsgálását sürgette.

A Kreml szerint a felek a többi között a szíriai helyzet alakulásáról egyeztettek, kifejezték szándékukat együttműködésük folytatására a törékeny tűzszünet megerősítésére, illetve, hogy segíteni fogják a konfliktus rendezését szolgáló béketárgyalásokat Asztanában és Genfben. A Kreml megjegyezte, hogy a beszélgetést a török fél kezdeményezte.

A török elnök hivatala, amely szintén beszámolt a telefonbeszélgetésről, közölte: Erdogan és Putyin megállapodtak abban, hogy támogatni fogják a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) vizsgálatát.

Korábban írtuk: Irán független bizottság felállítását követeli a vegyifegyver-támadás miatt
Gyanús orosz szálak a szíriai vegyifegyver-támadás körül

Forrás: MTI/AFP/APA/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »