Lendületben a ciprusi ingatlanpiac

A kínai ingatlanbefektetések nagyban hozzájárultak a ciprusi ingatlanszektor fellendüléséhez a 2013-as gazdasági összeomlást követően – mondta el  Kyriakos Talatinis, a ciprusi értékbecslők és ingatlanpiaci közvetítők szövetségének az elnöke a Xinhua hírügynökségnek.

Az ingatlanpiaci forgalom 2016-ban az előző évihez képest mintegy  negyven százalékkal szökött fel, jórészt a nyugat-ciprusi Páfosz régióra összpontosító kínai vásárlásoknak köszönhetően.

Cipruson tavaly több mint hétezer ingatlan-adásvételi szerződést regisztrált a földhivatal, 43 százalékkal többet, mint az előző évben. A legtöbb ingatlan adásvételre 2008-ban, az ország euróövezeti csatlakozását követően került sor, akkor 18 ezer ingatlan cserélt gazdát.

Az átlagos ingatlanárak jelenleg 70-75 százalékkal maradnak el a 2008-astól, bár Limassol és Páfosz térségében a tengerparti ingatlanoké a külföldi keresletnek köszönhetően már eléri vagy akár meg is haladja azt.

A megkezdett ingatlanépítkezések száma az idei első két hónapban 23 százalékkal nőtt a tavaly január-februárihoz képest Costas Roushas, a ciprusi ingatlanberuházók szövetsége elnökének elmondása szerint. Tavaly 21 százalékkal több ingatlan épült Cipruson, mint 2015-ben. A növekedés jórészt annak volt köszönhető, hogy a kormány tavaly 50 százalékkal csökkentette a tulajdonjog-átírási díjat – mondta. Hozzátette, hogy hasonlóan pozitív hatást lehetne elérni az ingatlanok áfájának 19 százalékról 5 százalékra csökkentésével is.

Forrás: MTI/Xinhua

Friss hírek