Mélyül a szakadék Moszkva és Washington között

Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője kedden szokásos napi sajtóértekezletén fejtette ki az amerikai kormányzat álláspontját, miszerint Oroszország növekvő mértékben elszigetelődik Szíria miatt.

Spicer úgy fogalmazott, hogy „Oroszország egyedülálló sziget, amikor Szíria támogatásáról van szó”, majd hozzátette, hogy Szíriát ugyan támogatja még Irán és Észak-Korea is, ezek azonban – mint mondta – „kudarcos államok”.

A Fehér Ház szerint az idlíbi gáztámadás után kivált nem lehet kérdéses Oroszország elszigetelődése. „Még Hitler sem vetett be vegyi fegyvereket” – mondta a szóvivő, de az újságírók felhördülése után azonnal korrigálta magát, hangsúlyozva, hogy pontatlanul fogalmazott, eszébe sem jutna a gázkamrák működtetését kétségbe vonni.

Az Idlíbben elkövetett vegyifegyver-támadásról Washington azt állította, hogy a szíriai kormányzat követte el saját népe ellen, Damaszkusz ezt cáfolta, Moszkva pedig nemzetközi vizsgálatot követel az ügyben.

Közben az amerikai sajtóban olyan hírek is megjelentek – a Fehér Ház magukat megnevezni nem kívánó tisztségviselőire hivatkozva -, miszerint a gáztámadásról Oroszoszág előzetesen tudott, vagy akár aktívan részt is vett benne. Erre az információra az amerikai kormányzat hivatalosan nem reagált, és Sean Spicer sem kívánta kommentálni. Csak annyit mondott: az amerikai hírszerzői közösségben pillanatnyilag egyetértés uralkodik azt illetően, hogy Moszkva előre tudott a vegyifegyver-támadásról.

A szóvivő leszögezte: nem lát lehetőséget a jövőben békés és stabil Szíriára mindaddig, amíg Bassár el-Aszad elnök van hatalmon.

Moszkva nem ijedt meg

Moszkva nem tekinti ultimátumnak Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek azt a kijelentését, miszerint Oroszországnak választania kell a demokratikus országokkal való szolidaritás és Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatása között – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kedden a Vesztyi FM rádióállomásnak nyilatkozva.

„Nem hiszem, hogy ez ultimátum volna, ezt egy politikai kijelentésnek, a tárgyalások kezdete előtti erőfitogtatásnak tekintem. Ez teljesen egybevág Washington – méghozzá úgy gondolom, hogy sok kormányzat alatt tanúsított – tárgyalások előtti hozzáállásával” – mondta.

A szóvivő úgy vélekedett, hogy nem ártana, ha az Egyesült Államok „saját nagyságának demonstrálásához legalább egy válság rendezésében példát mutatna”.

Tillerson kedden Moszkvába érkezett, hogy szerdán tárgyalásokat folytasson Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Az egyeztetésen hangsúlyos helyen szerepel majd a szíriai válság, amelyben fordulópontot jelentett, hogy az Egyesült Államok, a kormányerők vegyifegyver-támadására hivatkozva, péntekre virradóra korlátozott csapást mért Szíriára. A Kreml nem erősítette meg, de nem is zárta ki annak lehetőségét, hogy Vlagyimir Putyin elnök is fogadja az amerikai diplomácia vezetőjét.

Zaharova komolytalannak nevezte Oroszországnak a G8-csoportba való esetleges visszavételéről szóló találgatásokat. Moszkvát 2014-ben az ukrajnai beavatkozás hatására zárták ki a fejlett gazdaságokat tömörítő országok fórumából. Hírek szerint felmerült, hogy a Szíria ügyében való együttműködés fejében Oroszországot visszavennék a csoportba.

Trump: egyszeri válasz volt az amerikai légicsapás

Donald Trump amerikai elnök egy televíziós interjúban leszögezte: az Egyesült Államok nem vonul be Szíriába. Az interjút az elnök a Fox televíziónak adta, és szerdán reggel kerül adásba. Részleteket azonban a televízió – helyi idő szerint – már kedden este nyilvánosságra hozott belőle.

Trump kifejtette, hogy a múlt héten péntekre virradóra végrehajtott légicsapások sorozata az idlíbi gáztámadásra adott egyszeri válasz volt.

„Amit tettem, azt az Obama-kormányzatnak már réges-régen meg kellett volna tennie, s akkor ma Szíria is sokkal jobb helyzetben lenne”

– szögezte le.

Majd Bassár el-Aszad szíriai elnököt támadta, akiről korábban – a múlt heti légicsapások bejelentésekor – már kifejtette, hogy megváltozott a véleménye róla. A Foxnak adott interjújában most úgy fogalmazott: „aki gázt vet be, kazettás bombát dob le, és ennek következtében kar nélküli, láb nélküli, arc nélküli gyermekek maradnak a földön, az egy állat”.

Trump hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök árt a világnak azzal, hogy támogatja Aszad elnök rendszerét. „Putyin egy gonosztevőt támogat. Úgy gondolom, ez rossz az egész emberiség, az egész világ számára” – mondta.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek