Kudarccal zárult az energiaügyi találkozó

Megállapodás és zárónyilatkozat nélkül zárult a G7-csoport energiaügyi minisztereinek római találkozója hétfőn, miután az Egyesült Államok képviselője nem írta alá a párizsi klímaegyezmény céljait megerősíteni hivatott dokumentumot.

A világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-csoport energiaügyi miniszterei úgy döntöttek, nem bocsátanak ki közös nyilatkozatot az olasz fővárosban tartott kétnapos találkozójuk végén.

Carlo Calenda az Olaszországot képviselő gazdasági fejlesztési miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy nem sikerült minden pontban egyetértésre jutni, így nem bocsátottak ki közös dokumentumot. Hozzátette, hogy a résztvevők között nem volt súrlódás, az EU tagállamai tartják magukat a tavaly életbe lépett párizsi klímaegyezménnyel vállalt kötelezettségekhez, az amerikai kormány viszont jelenleg felülvizsgálja ezeket.

Az olasz miniszter szerint a klímaváltozás napirenden szerepel majd a G7-csoport állam- és kormányfőinek május végi találkozóján is a szicíliai Taorminában.

A párizsi klímaegyezmény célként fogalmazta meg, hogy a globális felmelegedés ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot, valamint a század közepére az üvegházhatású gázkibocsátások teljes semlegesítését tűzte ki. Az egyezményt Barack Obama volt amerikai elnök aláírta, Donald Trump azonban márciusban érvénytelenítette elődje döntéseit és az üvegházhatást kiváltó káros anyagok kibocsátása korlátozásának feloldásáról döntött, szabad utat biztosítva a szénbányászat újbóli beindításának.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Greenpeace Italia környezetvédelmi szervezet hatalmas hőmérővel tüntetett a G7 római helyszínén. Luca Iacoboni a szervezet éghajlati és energiaügyi olaszországi kampányfelelőse úgy vélte, a zárónyilatkozat elmaradása a találkozó kudarcát bizonyítja.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon lassan tér vissza a repülési kedv

A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hasonló adatot közölt a Fraport repülőtér-üzemeltető csoport is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás