Fillonékat már hamisítással is vádolja az ügyészség

A kormányzó Szocialista Párt visszalépésre szólította fel Francois Fillon konzervatív elnökjelöltet, miután a párizsi ügyészség hamisítás és súlyos csalás gyanújára is kiterjesztette a vizsgálatot a politikus családtagjainak feltételezett fiktív parlamenti alkalmazása miatt indult ügyben.

Francois Hollande államfő a kormányülésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a példamutatás a politikusok alapvető feladata. A köztársasági elnök egyértelműen utalt a kedden lemondott Bruno Le Roux belügyminiszter esetére, aki a lányainak feltételezhetően fiktív parlamenti foglalkoztatása ügyében indult ügyészi vizsgálat miatt kényszerült távozásra.

A Le Monde című napilap kedd este hozta nyilvánosságra a honlapján, hogy a vizsgálóbírók gyanúja szerint a Francois Fillon és felesége által aláírt munkaszerződések utólag készített hamis dokumentumok, amelyeket azért hoztak létre, hogy azokkal igazolják az igazságszolgáltatás előtt azt, hogy Penelope Fillon ténylegesen végzett asszisztensi munkát a férje mellett.

Az ügyészség március 16-án terjesztette ki a hamisítás és súlyos csalás gyanújára a vizsgálatot, amikor a politikusnak ajándékozott luxusöltönyök miatt befolyással való üzérkedéssel is megvádolták Fillont, de aznap csak ez utóbbi döntés került nyilvánosságra.

A kormányzó szocialisták közleményben egyértelműen visszalépésre szólították fel Fillont, a konzervatív politikus azonban korábbi ígéretének ellenére azóta többször kizárta, hogy visszalép. Miután a jelöltállító folyamat már lezárult, a jobboldal semmiképpen nem állíthat helyette más jelöltet.

A jobboldal novemberi jelöltállító előválasztásán közel 5 milliós részvétel mellett elsöprő győzelmet aratott, és a januárban még favoritnak számító Fillon a harmadik helyre csúszott vissza a felmérésekben. A jelenlegi állás szerint nincs esélye bejutni az elnökválasztás második fordulójába, ott várhatóan Emmanuel Macron, a szocialista kormányzat korábbi, később saját mozgalmat alapító, centrista gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke mérkőzik majd meg egymással, s a jelenlegi előrejelzések szerint Macron kerül ki győztesként a megmérettetésből.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Koronavírus: egy nagy kérdőjel az afrikai halálozási ráta

Az afrikai országok túlterhelt közegészségügyi rendszerei, a kórházak hiánya és a túlzsúfolt nyomornegyedek kombinációja miatt a szakértők katasztrófát jósoltak, amikor a koronavírus-járvány februárban elérte a kontinenst. Azonban korántsem ez a helyzet: az afrikai halálozási arány 2,4 százalék, ami alacsonyabb, mint a többi földrészen. De nézzük, mi lehet ennek az oka.

Read More »

Merkel nem akar újabb országos zárlatot

Mindenképpen újabb országos zárlat nélkül kell megfékezni a koronavírus-járvány erősödését Németországban, ezért térségi és helyi szintre kell helyezni a védekezés súlypontját - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás