Lassan mászik ki a gödörből az orosz autópiac

A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő Association of European Businesses (AEB) hétfőn azt közölte, hogy márciusban csaknem 138 ezer, az első negyedévben mintegy 323 ezer új autót értékesítettek – így márciusban 9,4 százalékkal, az idei első negyedévben 1 százalékkal nőtt az új autók eladása éves összevetésben.

A legkeresettebb márka márciusban is a Lada volt, amiből 25.100-at adtak el, 13 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A második legkeresettebb márka a Kia volt, amiből 14.600-at értékesítettek, ez 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A dobogó harmadik fokán a Hyundai állt, amelyet a Renault, majd a Toyota követett.

Az eladott autómodellek alapján az első helyen a Kia Rio állt, amiből 8380 darabot értékesítettek márciusban, a második helyre a Lada Granta, a harmadikra pedig a Hyundai Solaris került.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Darabszámban a Volkswagen, eredményben a Toyota vitte a tavalyi évet

Brutális autónkénti profitot termel a Porsche

Oroszországban tavaly közel 1,42 millió autót értékesítettek, ami 11 százalék csökkenést jelentett 2015-höz képest, amikor ennél jóval nagyobb mértékben, 36 százalékkal zuhant az eladás. Az AEB becslése szerint idén mintegy 1,48 millió új autót adhatnak el Oroszországban.

Miután csaknem egy évtizeden át évi bő tíz százalékkal nőtt az új autók eladása, az orosz autóipar az egyik legnagyobb vesztese lett a gazdasági válságnak, amit a legfőbb bevételi forrás, a kőolaj árzuhanása okozott, továbbá a Moszkva ellen életbe léptetett nemzetközi szankciók idéztek elő.

Forrás: MTI/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »