Lavrov reméli, hogy nem romlik meg az orosz-amerikai viszony

Provokációnak minősítette a Szíria elleni amerikai légicsapást pénteken Taskentben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, egyben kifejezve reményét, hogy az nem okoz helyrehozhatatlan kárt Oroszország és az Egyesült Államok viszonyában.

Lavrov határozottan elítélte a támadást, és miként korábban Vlagyimir Putyin nevében a Kreml szóvivője, ő is agressziónak nevezte. Kijelentette: Moszkva magyarázatot fog követelni Washingtontól a történtek miatt. A támadás az Irak elleni 2003-as nyugati offenzívára emlékezteti. Elmondta, nincs tudomása arról, hogy orosz katonák sérültek volna meg a támadásban.

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Moszkva felfüggeszti a szíriai légtérben bekövetkező incidensek kiküszöbölését és a légi bevetések biztonságának szavatolását célzó orosz-amerikai memorandum hatályát. Oroszország emellett kérte, hogy az incidens miatt hívják össze az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését.

Az orosz külügyminisztérium álláspontja szerint a Szíria elleni amerikai katonai akció célja, hogy elterelje a figyelmet az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció által ostromlott – részben az Iszlám Állam terrorszervezet által megszállva tartott – iraki Moszulban kialakult humanitárius katasztrófáról.

Kapcsolódó cikkeink:

A tárca közleménye szerint minden szakember számára “nyilvánvaló”, hogy a manőverező repülőgépekkel végrehajtott csapást előre eltervezték, még a szíriai Idlíb tartománybeli “események” előtt döntöttek róla, és a gáztámadás csak ürügyül szolgált az erődemonstrációhoz.

“Helyre kell állítanunk a párbeszédet”

Leonyid Szluckij, az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnöke mindemellett úgy vélekedett, hogy a szíriai incidens nem hiúsítja meg Rex Tillerson amerikai külügyminiszter jövő hétre tervezett moszkvai látogatását. “Helyre kell állítanunk a párbeszédet. Fogadnunk kell Tillersont. Eszmecserét kell folytatnunk, és észhez kell térítenünk Washingtont” – mondta a Rosszija 24 orosz hírtelevíziónak.

Marija Zaharova, a külügyi tárca szóvivője azt hangoztatta, hogy a Szíria elleni támadásnak “nyilvánvalóan” amerikai belpolitikai indítéka volt. Mint mondta, Washington a kiélezett elnökválasztási kampány után még nem alakította ki külpolitikai koncepcióját, amit a szóvivő összefüggésbe hozott azzal, hogy az Egyesült Államok több politikai intézménye “a legnagyobb mértékben akadályozza” az új kormányzat munkáját.

Úgy vélekedett, hogy a Szíriára mért csapáshoz hasonló önérvényesítő lépések nélkülözik a logikát, értelmetlenek, veszélyesek és akadályozzák a nemzetközi terrorizmus elleni közös harcot, amelynek nincs alternatívája.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Mostantól a krími ellenállás napja a mai Ukrajnában

Pontosan hat éve, 2014. február 26-án a krími Szimferopolban tartották a legnagyobb tüntetést a félsziget Ukrajnától való elszakadása ellen. Zelenszkij ukrán elnök ezért bejelentette, hogy elnöki rendeletben február 26-át az orosz megszállás elleni krími ellenállás napjává nyilvánítja, amelyről mostantól minden évben megemlékeznek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás