Lassan az USA-t is tudja lőni Észak-Korea

A rakétafejlesztésben elért nagy előrelépésről tanúskodik az az észak-koreai rakétahajtómű-teszt, amelyről a hivatalos phenjani média a minap beszámolt – állapították meg hétfőn dél-koreai tisztségviselők. Egy elemző szerint ez egy veszélyes lépés afelé, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétával elérjen amerikai területet.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Kim Dzsong Unnak, az ország vezetőjének a jelenlétében egy új, nagy teljesítményű rakétahajtóművet teszteltek. Ez hozzájárul ahhoz, hogy Észak-Koreának „világklasszis műholdindítási képessége legyen” – írta a KCNA.

A szöuli védelmi minisztérium egyik szóvivője erre a hírre reagálva azt mondta: „Nagy fejlesztést hajtottak végre (az észak-koreaiak) a hajtóműfejlesztésben, de további elemzés szükséges a tolóerő pontos értékének és a lehetséges felhasználási módoknak a megállapításához.”

A szóvivő szerint a tesztelt hajtómű egy főegységből és négy segédhajtóműből áll. Azt is elemzi a déli hadsereg, hogy ez használható-e interkontinentális ballisztikus rakétához.

Kim Dong Jub, a szöuli Távol-keleti Tanulmányok Intézetének elemzője pedig kijelentette: „Ez egy interkontinentális ballisztikus rakéta első fokozatának átfogó tesztje volt, ezért veszélyes. Úgy tűnik, sikerült elvégezniük az első fokozat kifejlesztésének nagy részét.”

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

50 forint lesz a visszaváltható palackok és fémdobozok betétdíja

A tervek szerint kötelező átvételt írnak elő a 400 négyzetmétert meghaladó eladótérrel rendelkező élelmiszer-értékesítőknek, forgalmazóknak az ezer főnél nagyobb népességű településeken. A visszaváltási díj 50 forint lesz az egyszeri felhasználásra alkalmas csomagolások, és a gyártók által meghatározott összegű a többször használható csomagolások esetében.

Read More »

Az EU a magyarok és a lengyelek nélkül is továbbviszi a migrációs paktumot

Nancy Faeser német belügyminiszter megerősítette, hogy a Tanácsban politikai megállapodás született csütörtökön az úgynevezett válságrendeletről. Magyarország és Lengyelország jelezte, hogy nem áll mellé, rajtuk kívül más állam nem nyilvánított negatív véleményt. Ebben a tekintetben feltételezzük, hogy ez a politikai megállapodás érvényes. - jelentette ki.

Read More »