Erdogan az Oroszország elleni szankciók eltörlését szorgalmazza

Az orosz cégeket meg kellene szabadítani a nyugati szankcióktól és korlátozásoktól – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a legfelső szintű orosz-török együttműködési tanács pénteki moszkvai ülésén.

Erdogan, aki a tanácskozáson isztambuli látogatásra hívta meg vendéglátóját, Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hangsúlyozta, hogy a két országnak mindent meg kell tennie a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fellendítéséért. Kiemelte az energetikai együttműködés, különösen a Török Áramlat gázvezeték és az akkuyui atomerőmű megépítésének fontosságát.

Kijelentette, hogy Törökország MC-21-es (orosz jelzéssel MSz-21-es) típusú orosz utasszállító repülőgépeket kíván vásárolni. Szavai szerint fel kell gyorsítani a két ország közötti vízummentes utazás feltételeinek kialakítását.

Vlagyimir Putyin szerint Moszkva és Ankara jelentős potenciállal rendelkezik a jószomszédi kapcsolatok fejlesztéséhez és új szintre emeléséhez. Rámutatott, hogy a két ország felújította az intenzív politikai párbeszédet, valamint a stratégiai tervezőcsoport és a kormányközi vegyes bizottság munkáját, és egyaránt fejlett, sokoldalú együttműködésre törekszik. Hangsúlyozta a kölcsönös beruházások növelésének fontosságát, amelyek nagysága mindkét oldalon elérte a 10 milliárd dollárt.

A Török Áramlat gázvezeték megépítése nyomán – az erről szóló kormányközi megállapodás februárban lépett érvénybe – megnő a Törökországba irányuló gázexport és azzal együtt az ország tranzitpotenciálja is. Az orosz vezető stratégiainak nevezte a két ország energetikai együttműködését, rámutatva, hogy Törökország az orosz gáz második legjelentősebb importőre.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A házigazda államfő hangot adott véleményének, miszerint a kohászat, az autóipar és a mezőgazdasági gépgyártás területén jók az ipari együttműködés kilátásai – mint mondta, hozzájárulna a gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez, ha azokban nagyobb szerephez jutnának a nemzeti fizetőeszközök. Bejelentette továbbá, hogy Törökországban kiépítik az orosz Mir bankkártyák elfogadásához szükséges infrastruktúrát.

Az orosz kormány eltörölte a török hagymára, karfiolra, brokkolira, szegfűre és néhány más termékre vonatkozó behozatali tilalmat – az erről szóló rendelet pénteken jelent meg.

Oroszország a tavalyi év elejétől vezetett be embargót a török mezőgazdasági termékekkel szemben, azt követően, hogy a török légierő lelőtt egy orosz bombázót. A csonthéjas gyümölcsökre és citrusfélékre vonatkozó importkorlátozást Moszkva már októberben visszavonta.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Durván büntetik a karanténszabályok megsértését Oroszországban

Az orosz parlament alsóháza által kedden megszavazott törvénytervezet értelmében azok, akik a járványügyi karantén megsértésével gondatlanságból több ember halálát okozzák, hét évig terjedő szabadságvesztéssel és kétmillió rubeles bírsággal büntethetők. Egy másik tervezet értelmében - ha a járványhelyzet úgy diktálja - a kormány rendkívüli állapotot hirdethet ki, a valótlan hírek szándékos terjesztőire pedig öt év börtön lesz kiszabható.

Read More »

A járvány újabb katasztrófával fenyeget Szíriában

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese hétfőn azt mondta a New York-i székhelyű Biztonsági Tanácsban, hogy a fertőzöttség tíz megerősített szíriai esete és az egy ottani halálos áldozat csak a jéghegy csúcsa, és más országok helyzetéből következtetve a járványnak várhatóan katasztrofális következménye lesz a háború sújtotta országban, főleg a legvédtelenebb közösségekben.

Read More »

Online folytatódnak a Brexit-tárgyalások

Az Európai Unió és Nagy-Britannia Brexit-ügyi tárgyalói hétfőn, videókonferencia keretében folytatott megbeszélésükön abban állapodtak meg, hogy London, miután januárban kilépett az unióból, az elkövetkező hónapokban megfogalmazza a határellenőrzés problémáját rendező, az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv végrehajtására vonatkozó terveit - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás