Növelték az amerikai katonák létszámát Szíriában

További amerikai csapatok érkeztek Szíriába a dzsihadisták elleni harc támogatására – erősítette meg csütörtökön az Iszlám Állam terrorszervezet ellen harcoló, Washington vezette nemzetközi koalíció.

John Dorrian, az amerikai légierő ezredese és a szövetség szóvivője elmondta, hogy a közelmúltban érkezett egységek a háttérben fognak tevékenykedni, és feladatuk a helyi partnerek, azaz a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) és a Szíriai Arab Koalíció támogatása. Az SDF része a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia is. A friss utánpótlás egy tengerészgyalogsági egységet és egy ranger csapatot is tartalmaz.

„Összesen mintegy 400 katona érkezett Szíriába, ahol határozott ideig fognak tartózkodni” – mondta Dorrian telefonon a Reuters hírügynökségnek. Rajtuk kívül nagyjából 500 amerikai katona vesz részt a szíriai koalíciós erők fellépésében, ők korábban érkeztek – folytatta.

Az SDF az Egyesült Államok legfontosabb szövetségese az Iszlám Állam elleni szíriai harcban. A demokratikus erők november óta Rakka ostromgyűrűbe zárásán dolgoznak a szövetségesekkel karöltve. Dorrian elmondta, hogy a folyamat kiválóan halad, és néhány héten belül a végéhez érhet.

Míg a haditengerészet újonnan érkezett egységei az Iszlám Állam elleni tűzerőt növelik majd, a rangereket Manbídzs városának közelébe küldték. A csapattelepítéssel Washington azt akarja szavatolni, hogy szövetségesei (Törökország és az YPG) ne támadjanak egymásnak, és az Iszlám Állam elleni küzdelemre összpontosítsanak. Ankara a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bábjának és nemzetbiztonsági kockázatnak tartja a kurd milíciát. Az YPG terjeszkedését aggódva figyelő Törökország azt állítja, hogy a kurd erők jelen vannak Manbídzsban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »