Az ENSZ BT lassan bármire hajlandó, hogy megfékezze Észak-Koreát

Észak-Koreával kapcsolatban minden választási lehetőség fennáll – jelentette ki Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet újságíróknak a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) zárt ülése után.

„Nem racionális emberrel van dolgunk” – mondta a nagykövet Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőről, és elutasította azt a kínai felvetést, hogy egyidejűleg fel kellene függeszteni az amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatokat és az észak-koreai rakétakísérleteket.

Hangsúlyozta egyúttal, hogy „valamilyen pozitív lépést kell látnunk Észak-Koreától, mielőtt egyáltalán komolyan vehetnénk” a vezetését. Emlékeztetett, hogy az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot negyven éve minden esztendőben megrendezik, s erről minden évben értesítik Phenjant is.

Az ENSZ-nagykövet „hihetetlen és felelőtlen arroganciának” nevezte Kim Dzsong Un megnyilvánulásait, s elmondta, hogy az új amerikai kormányzat éppen most tanácskozik arról, hogyan kezelje Észak-Koreát. „Minden megoldási lehetőség az asztalon van” – szögezte le.

Észak-Korea a hétfőn négy ballisztikus rakétát lőtt fel, s ezek közül három a japán partok közelében csapódott a tengerbe. Washington és Tokió e rakétakísérletek miatt kérte a BT összehívását.

A testület kedden nyilatkozatban elítélte az észak-koreai rakétakísérleteket, s aggodalmát hangsúlyozta Phenjan „erősödő destabilizáló magatartása” miatt. Szerda reggel, még a BT ülésének megkezdése előtt az észak-koreai külügyminisztérium közleményt juttatott el António Guterres NATO-főtitkárhoz, s ebben arról írt, hogy „az atomtöltettel felszerelt, legyőzhetetlen Hvaszong rakétákkal porrá zúzza az agresszió és a provokáció bázisait”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »