Nem sokat érnek az Észak-Korea elleni szankciók, de Kína segíthet

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciói szemmel láthatóan nem tudják meggátolni Észak-Koreát abban, hogy fegyvert exportáljon – jelentette ki a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet egyik kutatója egy csütörtökön megjelent interjúban.

Peter Wezeman az Amerika Hangja (VOA) rádiónak adott interjút e-mailben, melyben közölte, hogy Észak-Korea folytatólagosan megsérti az ENSZ rá vonatkozó büntetőintézkedéseit: kézifegyvereket és hagyományos fegyverek gyártásának technológiáját exportálja hat-hét országba. Iránról és Szíriáról lehet hallani, hogy az utóbbi években rendszeresen vásároltak észak-koreai fegyvereket és gyártási technológiát.

Nemrég az szerepelt a SIPRI egyik jelentésében, hogy a Gázai övezetet az ellenőrzése alatt tartó Hamász radikális palesztin szervezet és a nagy-britanniai központú Palesztinok Hazatérése Központ (PRC) – amely a szülőföldjükre való visszatérésben segíti a palesztinokat – valószínűleg harckocsi-elhárító rakétákat vásárolt Észak-Koreától. Elképzelhető, hogy a szállítás Szudánon vagy Egyiptomon keresztül történt.

Más médiumok, mint például a Kyodo japán hírügynökség vagy a DEBKAfile izraeli katonai hírszerző portál is hasonló jelentéseket tett közzé.

Az ENSZ november végén bővítette a szankciók körét, így 60 százalékkal, 7,5 millió tonnára mérsékelték az észak-koreai szénkivitel maximális éves mennyiségét, valamint megtiltották Phenjan számára a réz, nikkel, ezüst és cink külföldre történő eladását is.

Miután Észak-Korea február 12-én újabb közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, Kína február 19-étől év végéig a teljes észak-koreai szénimportját felfüggesztette. A szén Észak-Korea egyetlen nagy mennyiségben eladható exportcikke, és szénexportjának 40 százalékban Kína a felvevőpiaca, így szakértők szerint Kína az egyetlen ország, amely valódi nyomást tud gyakorolni Észak-Koreára.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Yonhap / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »