Trump őrjöng, mert a bíróság visszadobta fellebbezését

Érvényben marad az amerikai bevándorlást korlátozó elnöki rendeletet felfüggesztő bírói döntés, mivel a fellebbviteli eljárásban Donald Trump elnök ellen hoztak határozatot.

A san franciscói szövetségi fellebbviteli bíróság mindhárom tagja elutasította az elnök fellebbezését a bírói döntés ellen – jelentették a hírügynökségek helyi idő szerint még csütörtökön. A végső döntést valószínűleg az amerikai legfelsőbb bíróság hozza majd meg.

  • Előzmények
Trump elnök január 27-én adta ki rendeletét, amelynek értelmében hét országból 90 napra, Szíriából pedig meghatározatlan időre felfüggesztették a beutazást, s 120 napra felfüggesztették az egész amerikai menekültprogramot is. Az indoklás szerint a hét érintett országból és Szíriából terroristák is érkezhetnek, s a beutazások felfüggesztésének időtartama alatt az illetékes minisztériumok kidolgozzák a határellenőrzés új, szigorúbb módszereit.

Egy seattle-i bíró azonban – Washington állam keresete alapján, amelyhez Minnesota is csatlakozott – döntést hozott az elnöki rendelet felfüggesztéséről. Ezt fellebbezte meg a Fehér Ház, s ennek a fellebbezésnek a döntését hozta nyilvánosságra csütörtökön este a fellebbviteli bíróság.

Az elnök a fellebbviteli bíróság döntése után azonnal Twitter-bejegyzésben reagált. „Találkozunk a bíróságon, az amerikai nemzet biztonsága a tét” – írta, majd újságíróknak a Fehér Házban így nyilatkozott: „ez politikai döntés, a bíróságon találkozunk”. Hozzátette, hogy véleménye szerint nagyon könnyen megnyerik majd a pert.

A háromtagú fellebbviteli bíróság döntése korántsem végleges, hiszen a bírák most csak arról döntöttek, hogy egy alacsonyabb szintű bíróság határozatát felülvizsgálva, feloldják-e a rendelet átmeneti felfüggesztését. Mint fogalmaztak: a végleges döntéshez az álláspontok szélesebb körű meghallgatására van szükség. A döntés az egész elnöki rendelet jogszerűségéről akár még a szövetségi legfelső bíróság elé is kerülhet.

A bíróság egyhangúlag hozta meg döntését, amelyhez 29 oldalas érvelést fűzött. E szerint a Trump-kormányzat jogi képviselője nem bizonyította kellőképpen, hogy ha az elnöki rendelet felfüggesztése érvényben marad, akkor súlyosan sérülne az Egyesült Államok biztonsága. A fellebbviteli bíróság nem fogadta el a kormányzat azon érvelését sem, hogy az elnöki rendelet, ha nemzetbiztonsági kérdést érint, nem írható felül. A fellebbviteli bíróság állásfoglalása szerint ilyen esetre nincs precedens.

  • A demokraták jót nevetnek a markukba
A fellebbviteli bíróság döntésének nyilvánosságra hozatala után az északnyugati Washington állam demokrata párti kormányzója, Jay Inslee „győzelmet” emlegetett, s megszólalt Hillary Clinton, az elnökválasztáson Donald Trumptól vereséget szenvedett demokrata párti elnökjelölt is, aki Twitter-bejegyzésében csak ennyit írt: „3:0”, utalva ezzel arra, hogy három bíró döntött a kormányzat ellen.

A döntés után megszólaltak republikánus politikusok is. Köztük például Tom Cotton, arkansasi szenátor, aki – miután leszögezte, hogy az elnöki rendelet „teljesen jogszerű” – azt hangsúlyozta, hogy „az ismerten baloldali” fellebbviteli bíróság álláspontja „rosszhiszemű”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek