Kanada is lemondott a TPP-ről

Nem lehetséges fenntartani a csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetet megteremtő nemzetközi megállapodást (TPP) az Egyesült Államok kivonulása után – jelentette be Kanada kedden, annak ellenére, hogy Ausztrália és Új-Zéland az egyezmény megmentésében reménykedik.

“Ezt a megállapodást úgy alkották meg, hogy csak akkor lép hatályba, ha azt az Egyesült Államok részes országként ratifikálja. Ezért a TPP-alku nem valósulhat meg, ha abban az Egyesült Államok nem vesz részt” – közölte Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter újságírókkal Calgaryban.

Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök kedden kijelentette, hogy országa aktív tárgyalásokat folytat a TPP többi részes államával, köztük Japánnal, Új-Zélanddal és Szingapúrral a megállapodás megmentésének lehetséges eszközeiről. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok nélkül is működhet a Csendes-óceáni Partnerség, vagy meghívhatják az együttműködésbe Kínát vagy Indonéziát.

Választási ígéretéhez híven Donald Trump amerikai elnök első munkahetének első napján, hétfőn aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében az Egyesült Államok kilép a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevet viselő egyezményből.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Jövő keddtől szabadon mozoghatnak a franciák

Edouard Philippe miniszterelnök párizsi sajtótájékoztatóján bejelentette, június 2-tól megszűnik az a korlátozás, amely alapján a franciák a lakóhelyüknek csak a 100 kilométeres körzetében mozoghatnak, miután a járvány nem kapott új erőre az általános karantén május 11-i feloldása óta.

Read More »

Az amerikai álom és a valóság

A héten Minneapolisban négy rendőr igazoltatás után a földre tepert egy fegyvertelen fekete férfit, majd egyikük a nyakára térdelt. A 46 éves George Floyd csak annyit tudott mondani, hogy nem kap levegőt. Nem sokkal azt követően, hogy bevitték a rendőrőrsre, majd a kórházba, elhunyt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás