Románia a GDP két százalékát védelmi kiadásokra költi

Meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát a román nemzetvédelmi minisztérium (MAPN) ez évre előirányzott összköltségvetése a pártok közötti politikai megállapodásnak megfelelően – közölte hétfőn a tárca sajtóirodája.

A minisztérium arra reagált, hogy az ellenzéki sajtó választási ígéretei és a védelmi kiadásokról szóló nemzeti konszenzus megsértésével vádolta a szociálliberális kormányt, amely hétfőn ismertette a 2017-es állami költségvetési tervezet részleteit.

Románia tavaly a GDP csaknem másfél százalékát fordította védelmi kiadásokra. Ehhez képest az idei tervezetben a védelmi minisztériumnak 11 milliárd lejes (576 milliárd forint) költségvetést irányoztak elő, ami a GDP 1,35 százalékát teszi ki.

A MAPN közleménye szerint azonban a parlamenti megerősítésre váró büdzsé tervezete ezenfelül 7,6 milliárd lejnyi hitel felvételét is engedélyezi annak a programnak az elindítására, amely a román hadsereg felszerelésének fejlesztését tűzi ki célul. A két költségvetési tétel együttesen a GDP 2,18 százalékát teszi ki, lehetővé téve a korszerű, az együttműködési feltételeknek megfelelő harci eszközök beszerzését és Románia vállalt nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését – mutat rá a kommüniké.

Klaus Iohannis államfő kezdeményezésére a román parlamenti pártok 2015 januárjában aláírt politikai egyezményükben közösen vállaltak kötelezettséget arra, hogy Románia – a NATO-csatlakozáskor vállalt kötelezettségeinek megfelelően – a GDP legalább két százalékára növeli 2017-ig védelmi kiadásait, és ezt a szintet a következő tíz évben is megtartja, függetlenül attól, hogy mely politikai erő kerül hatalomra.

Romániában a tavaly december 11-i választásokat követően csak az új év első napjaiban lépett hivatalba az új kormány, amely január végére ígérte, hogy a parlament elé terjeszti elfogadtatásra az idei központi költségvetés tervezetét.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Lemondott az olasz miniszterelnök

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd délután bejelentette, hogy véget ért a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás, és este benyújtja lemondását az államfőnek. A kormányfő után felszólaló Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes újfent előrehozott választásokat sürgetett.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás