Moszul ostroma: megvan az IÁ főhadiszállása

Az iraki hadsereg különleges egységei behatoltak péntek reggel a moszuli egyetemre – tudatta az iraki hadsereg két tisztje, akik szerint ez jelentős taktikai eredmény az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni harcban.

A nyilatkozók arról számoltak be, hogy a kormánycsapatoknak sikerült ellenőrzésük alá vonniuk a Tigris folyó keleti partján fekvő komplexum egy részét és a környező területeket. Ezenkívül visszafoglaltak a dzsihadistáktól három keleti városrészt, al-Zadriát, an-Naszrot és al-Fajzálját is – jelentette Abdul Amír Rasid, az iraki offenzíva parancsnoka. Elmondta, hogy az iraki katonák súlyos veszteségeket okoztak az IÁ harcosainak.

Az iraki erők a héten jelentették be, hogy elérték a Tigrist, csütörtökön pedig azt közölték, hogy a várost északról és keletről ostromló erőknek sikerült egyesülniük. A Moszult kettészelő Tigris folyótól nyugatra fekvő területek továbbra is a szélsőségesek kezén vannak, míg a város keleti felét csaknem teljesen visszafoglalták az iraki erők.

A moszuli egyetemet korábban helyi főhadiszállásaként használta az Iszlám Állam. Az iraki kormányerők azt gyanítják, hogy a terroristák a létesítmény laboratóriumában vegyi fegyvereket állítottak elő. Az ENSZ úgy tudja, hogy a felsőoktatási intézmény kutatásra használt nukleáris készletei a szélsőségesek kezére kerültek, amikor azok 2014-ben elfoglalták a térséget.

Az iraki elitalakulatok szombaton folytatták harcukat a moszuli egyetem visszaszerzéséért. Az épületegyüttes körül, amelynek területére pénteken sikerült először behatolniuk, heves harcok folynak, de a terrorelhárítás bizakodó. A következő órákban teljesen megtisztítjuk a környéket a dzsihadistáktól – mondta Abdelvahab asz-Szaadi altábornagy.

Katonai tisztségviselők szerint az Iszlám Állam által korábban helyi főhadiszállásként használt moszuli egyetem visszafoglalása fontos stratégiai siker lenne, és lehetővé tenné, hogy az iraki erők gyorsabban haladjanak a Tigris irányába, amelynek partjáról már lőni tudnák az IÁ nyugati hadállásait.

  • Még több cikkünk a Veszélyzónából:

Moszult 2014-ben rohanta le az Iszlám Állam, gyakorlatilag megfutamítva a kormánycsapatokat. A bagdadi vezetés tavaly októberben indította meg a hadműveletet az egykor az ország második legnépesebb településének számító város felszabadítására. Bár a keleti városrész nagyrészt már felszabadult, a nyugati oldal teljes egészében továbbra is az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll.

Forrás: MTI

 

Friss hírek