Gazdag külföldiekre bízná a líra megmentését Erdogan

Ankara állampolgárságot adhat azoknak a külföldieknek, akik legalább 2 millió dollárt fektetnek be vagy legalább 1 millió dollárért vásárolnak ingatlant Törökországban úgy, hogy azt három évig nem adják el – írta a hivatalos török kormányzati közlöny csütörtökön.

Török állampolgárságot kaphatnak továbbá azok a külföldiek is, akik három éven keresztül legalább 3 millió dollárt tartanak betét formájában egy törökországi bankban vagy legalább 100 embernek adnak munkát.

Ankara az intézkedéssel élénkíteni próbálja a lanyhuló török gazdaságot és menteni próbálja a lírát, mely hónapok óta komoly értékvesztéssel küzd a főbb nemzetközi devizákkal szemben.

Elemzők szerint a török fizetőeszköz gyengülésének politikai és belbiztonsági okai vannak, ugyanakkor Törökország nagymértékben függ a külföldi tőkétől, folyó fizetési mérlege deficitjének finanszírozásához és az adósságszolgálat teljesítéséhez évi 200 milliárd dollárra van szüksége – ahogy csökken a líra árfolyama, úgy jelent ez egyre nagyobb terhet az államháztartás számára.

A líra még tavaly novemberben váltott a korábbinál is élesebb esésbe, akkor, amikor a török vezetés az elbukott puccskísérlet utáni tisztogatásban parlamenti képviselőket is elkezdtek letartóztatni. A török líra / amerikai dollár árfolyam akkor a 3,08 körüli szinteken tartózkodott, ezen a héten pedig már 3,90-es szintet is érintette az árfolyam, igaz, azóta 3,75-ig korrigált.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »