Súlyos munkaerőhiány Németországban

Németországban munkaerőhiánnyal küzd a vállalkozások 40 százaléka – mutatta ki a német kereskedelmi és iparkamarák szövetségének (DIHK) kedden ismertetett felmérése.

A német gazdaság legnagyobb munkaadói érdekképviseletének kutatása szerint leginkább az infokommunikációval és a gépgyártással foglalkozó cégeknél gond a képzett munkaerő utánpótlása, és 2016 végére az egy évvel korábbinál sokkal súlyosabbá vált a munkaerőhiány az elektrotechnika, illetve az elektronikai berendezések gyártása és a bútorgyártás területén.

A 3,6 millió vállalkozást összefogó szervezet tagjainak 39 százaléka már a legnagyobb kockázatok között tartja számon, hogy a szakemberekért folytatott verseny miatt emelkednek munkaköltségei. Azonban a német cégek továbbra is több tízezer ember felvételét tervezik. Létszámbővítés várható a többi között az élelmiszeriparban és a  gyógyszeriparban. Az ipar egészét tekintve az utóbbi öt évben 350 ezer új munkahely jött létre, jövőre pedig legkevesebb 30 ezer állást teremthetnek a német ipari cégek a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban ismertetett felmérés szerint.

A DIHK legutóbbi, októberi előrejelzése szerint Németország hazai összterméke (GDP) 1,9 százalékkal bővülhet az idén, szemben a nyáron becsült 1,5 százalékkal, viszont jövőre 1,2 százalékra lassulhat a gazdasági növekedés üteme.

A német szövetségi kormány előrejelzése szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága az idén 1,8 százalékkal, 2017-ben 1,4 százalékkal bővül, a munkaviszonyban állók száma pedig új történelmi csúcsra, 44 millióra emelkedik az idei 43,6 millióról.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »