Mentik a betéteket, több pénz kell a Monte dei Paschi feltőkésítésére

Az EKB szerint a vártnál nagyobb mentőcsomagra, 8,8 milliárd euróra lesz szüksége a Monte dei Paschi banknak, a harmadik legnagyobb olasz pénzintézetnek, hogy elkerülje a csődöt.

A világ legrégebben működő pénzintézete kedden megerősítette, hogy az Európai Központi Bank immár 8,8 milliárd euróra becsüli tőkehiányát – ez az összeg jóval meghaladja a korábban emlegetett 5 milliárd eurót, amelyet még a múlt héten is a piacokról próbált összegyűjteni az olasz bank, de a tőkebevonási kísérlet sikertelen volt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Az Il Sole 24 Ore című olasz gazdasági újság értesülései szerint az EKB múlt csütörtökön határozta meg újra a bank megmentéséhez szükséges összeget, miután a betétkivonások következtében sokat romlott a Monte dei Paschi likviditási helyzete, főleg a november 30. és december 21. közötti időszakban. Az euróövezeti jegybank levélben tájékoztatta az olasz pénzügyi és gazdasági minisztériumot arról, hogy az Európai Bankhatóság júliusi stressztesztjének eredményeiből következően, a Monte dei Paschinak 8,8 milliárd euróra lenne szüksége működőképességének fenntartásához.

Az olasz kormány pénteken hagyta jóvá, hogy állami segítségnyújtásban részesülhet a Monte dei Paschi  – a bankmentésre abból a 20 milliárd eurós alapból lehet meríteni, amelynek felhasználására december 21-én adta meg az engedélyt a római parlament két háza.

A Reuters úgy tudja, hogy az olasz állam mintegy 6,5 milliárd euróval száll be a sienai székhelyű pénzintézetbe, a maradék 2,3 milliárd euró az intézményi befektetők tulajdonában lévő alárendelt kötvények részvényekre konvertálásából származna majd.

Egyelőre annyit tudni, hogy az intézményi befektetők által birtokolt alárendelt kötvényeket névértékük 75 százalékán, a kisbefektetőkét viszont névértékük 100 százalékán váltják át részvényre – ezzel a kormány nagyjából 40 ezer kisbefektető érdekét képviseli, szemben a nagyobb befektetőkkel. A piaci tőzsdefelügyelet pénteken meghatározatlan időre felfüggesztette a bank részvényeinek kereskedelmét a milánói tőzsdén.

A Monte dei Paschi 27,6 milliárd euró kétes követelésállománnyal küzd, 2014 óta két tőkeemelést hajtott végre, összesen 8 milliárd euró értékben, de a pénz túlnyomó része már füstté vált.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »