Bekeményített a katalán parlament elnöke

A spanyol állam képtelen szembenézni a politikai konfliktusokkal, a bíróságokat használja a katalán függetlenségről szóló viták ellen, korlátozza a demokratikus parlamentet – mondta Carme Forcadell, a katalán parlament elnöke pénteki sajtótájékoztatóján Barcelonában, miután eleget tett a katalán legfelsőbb bíróság idézésének.

A házelnöknek megjelent ugyan a bíróságon, de nem válaszolt sem a vizsgálóbíró, sem az ügyészség kérdéseire. A politikust tömeg kísérte a bíróság épületéhez, köztük volt több helyi kormánytag, függetlenségi politikus, és polgármester is. Az egybegyűltek katalán zászlókat lengettek, és óriási betűkből a demokrácia szót rakták ki a bejárattal szemben.

Carme Forcadell ellen azért indult bírósági eljárás, mert engedetlenséget tanúsított a spanyol alkotmánybírósággal szemben; még júliusban lehetővé tette, hogy a katalán törvényhozás napirendre tűzze és elfogadja a Spanyolországtól való egyoldalú elszakadás lépéseit tartalmazó előterjesztést. Miközben a rendelkezést az alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek minősítette és megtiltotta az függetlenségi kezdeményezéseket.

  • Kapcsolódó cikkünk:

„Semmilyen bíróság sem akadályozhatja meg, hogy a parlament vitázzon a függetlenségről” – fogalmazott a házelnök a sajtótájékoztatón, hangsúlyozva, hogy egy valóban demokratikus országban nem lehetne büntetőeljárást folytatni az elvekről szóló viták miatt. Véleménye szerint ez eljárás sérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, amellyel most nem az ő jövője forog kockán, hanem a demokráciáé. „Azon a napon, mikor a parlament elfogadja, hogy vannak témák amikről lehet beszélni, és vannak amikről nem, akkor a demokrácia elveszett” – mondta.

Enric Millo, Katalónia spanyol kormánymegbízottja az elhangzottakra reagálva azt mondta: a házelnök állítása hamis, senkit sem üldöznek az elveiért, az ügy a bírósággal szemben tanúsított engedetlenségről szól. A politikus szerint azok, akik most a házelnököt támogatják nem a demokráciát védik, hanem az engedetlenséget pártolják.

Spanyolországban mintegy 400 bírósági eljárás folyik a katalán függetlenségi törekvésekkel összefüggő cselekmények miatt, ezek között szerepel például az is, ha egy önkormányzat vezetése megtagadta a spanyol nemzeti lobogó kihelyezését a középületekre.

A spanyol kormányt bel-, és külföldről is több kritika érte, hogy a párbeszéd helyett bírósági úton próbálja kezelni Katalónia elszakadási törekvéseit, mert ezzel valójában csak elmérgesíti a helyzetet.

Az egy hónapja alakult kisebbségi spanyol kormány az elzárkózás helyett most késznek mutatkozik a tárgyalásra, ennek jele, hogy a feladatnak külön felelőse is van, Soraya Saénz de Santamaría miniszterelnök-helyettes személyében. A politikus a megoldáshoz már keresi az együttműködést a többi spanyol parlamenti párttal. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) ennek mintegy feltételeként a katalán kormány döntéseivel szemben indított jogi eljárások felülvizsgálatát kéri a spanyol kormánytól.

A katalán kormány azt tervezi, hogy jövő szeptemberben népszavazást tart függetlenségéről. Az általa megrendelt, legutóbbi hivatalos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek többsége, 45,1 százalék ellenzi a Spanyolországtól elszakadást, de nem sokkal kevesebben 44,9 százalék voksolna az önállósodásra. A maradék 9,9 százalék vagy bizonytalan, vagy nem válaszolt a kérdésre.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »