Putyin szerint nincs területi vita Japán és Oroszország között

Oroszország békeszerződés megkötésére, kompromisszumra fog törekedni Japánnal, álláspontja szerint a két ország között nincs területi vita – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Nippon TV (NTV) japán televíziónak és a Jomiuri Sinbun című napilapnak adott, az orosz hírügynökségek által kedden ismertetett interjújában.

Az orosz vezető csütörtökön kezdődő, kétnapos japáni látogatása alkalmából nyilatkozott a távol-keleti ország médiájának. Putyin kijelentette, törekedni fog rá, hogy a vizit alkalmából megegyezés szülessen a békemegállapodás aláírásáról, és reményét fejezte ki, hogy a látogatás során Abe Sindzó japán miniszterelnökkel együtt megtalálják a megoldást.

“Meg kell találnunk a kompromisszumot” – mondta, hozzátéve, hogy a megállapodásnak mindkét ország népe számára elfogadhatónak kell lennie. Putyin egyetértett azzal a felvetéssel, hogy mind az ő, mind Abe hazai támogatottsága magas, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincs joga visszaélni ezzel a bizalommal, s hogy a megoldás meg kell feleljen az orosz nemzeti érdekeknek.

“Úgy gondoljuk, hogy egyáltalán nincs közöttünk területi vita. Japán gondolja úgy, hogy területi problémája van Oroszországgal. Hajlandóak vagyunk erről beszélgetni” – fogalmazott az orosz elnök.

  • Rakétákkal biztosítva
Az orosz álláspont nem tekinthető újdonságnak, Putyin korábban is kijelentette, hogy Oroszország nem tervez területcserét vagy területátadást, november végén pedig Oroszország hadihajó-elhárító rakétákat telepített a Kuril-szigetcsoport négy legdélebbi tagjára, amelyekre Japán is igényt tart. További részletek

Anakronizmusnak nevezte a békeszerződés hiányát, és elismerte, hogy ez az állapot gátolja a két ország sokoldalú kapcsolatainak fejlődését. “A kapcsolatok teljes normalizálását akarjuk” – jelentette ki.

Kitért rá, hogy az 1956-os szovjet-japán közös nyilatkozat említést tett ugyan annak lehetőségéről, hogy Moszkva átengedjen kettőt a vitatott hovatartozású négy dél-kurili szigetből, de a dokumentum ennek feltételeként a békeszerződés aláírását nevezte meg.

Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy a dokumentum nem mondja ki, milyen feltételek mellett történjen meg ez az átadás és hogy a szigetek kinek a fennhatósága alá tartozzanak. Emlékeztetett rá, hogy a japán fél utóbb megtagadta a dokumentumban foglaltak végrehajtását, és a tárgyalásokat csak 2000-ben újították fel.

Putyin felhívta a figyelmet arra, hogy a második világháború következményeit nemzetközi dokumentumokban rögzítették, ezért nagyon kényes ügy a vitás kérdéseket a nemzetközi jogrend alapjainak megsértése nélkül rendezni.

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Brexit: az EU hajlik a kompromisszumra

Az Európai Unió hajlandó kompromisszumot kötni a bajba jutott Brexit-tárgyalások megmentése érdekében, enyhítve azt a követelését, miszerint Nagy-Britannia a jövőben vegye figyelembe az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokat - közölték diplomáciai források a Reuters hírügynökséggel.

Read More »

A járvány a Ferrari eladásait is megfelezte

A járványügyi korlátozások és a termelés mintegy két hónapnyi leállítása miatt a felére csökkentek a Ferrari eladásai a második negyedévben, emellett közel megfeleződött az értékesítési árbevétele is, és töredékére esett a nyeresége. A gyártó - hétfőn közzétett mérlegbeszámolója szerint - emiatt kissé csökkentette éves eredmény-előrejelzését is.

Read More »

Piaci körkép: keskeny sávban ragadt a DAX

A DAX továbbra is a keskeny 12.300 és 12.500 pont közötti sávban mozog. Az index pénteken tett egy fals kitörést a kereskedési sáv alá, de gyorsan vissza is tért a sávon belülre. Jelenleg úgy tűnik, hogy addig ebben a szűk sávban marad, amíg nem érkezik egy nagyobb mozgást kiváltó hír.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás