_

Nem valószínű, hogy Trump feloldja az orosz szankciókat

Londoni pénzügyi elemzők szerint a megválasztott következő amerikai elnök, Donald Trump hivatalba lépésével sem lesz azonnali irányváltás az amerikai külpolitikában, és valószínűtlen az is, hogy Trump kormánya a belátható előrejelzési távlatban feloldaná az Oroszország ellen foganatosított gazdasági-pénzügyi szankciókat.

Oxford Economics

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics csütörtökön ismertetett tanulmányában közölte: modellszámításai alapján 70 százalékosra taksálja annak az esélyét, hogy az Moszkva elleni európai és amerikai szankciók változatlan formában legalább 2017 végéig fennmaradnak.

A ház londoni elemzőinek megítélése szerint hosszabb távlatban már növekszik a szankciók enyhítésének esélye, de így is 60 százalékos valószínűséggel jósolják, hogy az Oroszország ellen hozott büntetőintézkedések jóval 2017 után is érvényben maradnak.

Az Oxford Economics érvelése szerint Oroszországnak és az Egyesült Államoknak továbbra is eltérő stratégiai érdekei vannak, és ha az amerikai kormány enyhítené az orosz szankciókat, azt úgy is lehetne értelmezni, hogy Washington fontos területet adott fel, amelyet később esetleg nem tud visszanyerni.

Az amerikai politikai elit, és különösen a republikánusok – még a párt Trumphoz hű tagjai is – csaknem egyöntetűen tartják magukat a konzervatív külpolitikai alapálláshoz, ezért az Egyesült Államok nyilvánvalóan kerülni akarja az ilyen stratégiai léptékű békülékenységet Oroszországgal – hangsúlyozzák az Oxford Economics londoni elemzői. Ennek alapján a ház valószínűtlennek tartja, hogy Trump egyoldalúan alkalmazná a szankciók ügyében egyébként rendelkezésére álló széleskörű személyes döntési jogköröket.

Az Oroszország elleni európai szankciók fenntartásának szempontjából mindezek alapján nem az amerikai elnökválasztás eredménye, hanem a jövő évi németországi parlamenti, illetve franciaországi elnökválasztások jelentik a fő kockázatot. Németországban várhatóan a jelenleg kormányzó CDU vezeti majd az új koalíciót is, így a szankciók ügyében képviselt német álláspont valószínűleg nem sokat változik.

Jóval nagyobb kockázat, hogy Franciaországban Francois Fillon az elnökválasztás esélyese, mivel ő többször is bírálta az Oroszország elleni szankciókat. Fillon azonban a szankciók eltörlésének szorgalmazása mellett a Németországhoz fűződő kapcsolatok javítását is politikai célként tűzte ki, és várhatóan ezt a célt a szankciók ügye elé helyezi majd – jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben az Oxford Economics londoni elemzői.

  • Korábban írtuk:

Más nagy londoni házak sem tekintik biztosnak, hogy Trump törli a Moszkva ellen foganatosított szankcióintézkedéseket.

Morgan Stanley

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői erről összeállított helyzetértékelésükben 35 százalékra taksálták annak az esélyét, hogy az Egyesült Államok 2017-2018-ban feloldja az Oroszország elleni szankciókat. Hangsúlyozták: nem az az alapeseti előrejelzési forgatókönyvük, hogy hivatalba lépése után Trump elsődleges fontosságúnak tekinti majd ezt a kérdést.

Capital Economics

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics szakértői szerint az orosz tőzsdék és az orosz szuverén dollárkötvények legutóbbi felülteljesítése mögött az a piaci várakozás állhat, hogy Trump megválasztásának egyik eredménye az Oroszország elleni amerikai szankciók feloldása lesz. Nem történt ugyanis olyan változás az orosz reálgazdasági kilátásokban, amely ekkora hatást gyakorolhatott volna az orosz befektetési termékek piaci teljesítményére, az olajárak pedig, amelyek általában az orosz piaci mozgások elsődleges hajtóerői, novemberben alacsonyabbak voltak, mint októberben, az amerikai elnökválasztás előtt.

A Capital Economics elemzői sem tartják azonban bizonyosnak, hogy Trump a legfontosabb feladatai közé sorolja majd az orosz szankciók feloldását, bár azt valószínűsítik, hogy elnöksége alatt javulnak Oroszország és az Egyesült Államok kapcsolatai.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás