A szíriai felkelőknek már csak a kivonulás maradt

Orosz és amerikai szakértők Genfben egyeztetni fognak a szíriai kormány ellen harcoló felkelők Aleppó keleti részéből történő kivonásának útvonaláról és határidejéről – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.

Lavrov szerint az útvonalról és az ütemezésről szóló megállapodás megkötése után tűzszünet lép majd életbe – a városban maradó fegyvereseket terroristának fogják tekinteni.

„Azokat a fegyveres csoportokat, amelyek megtagadják Aleppó keleti részének elhagyását, terroristának fogjuk tekinteni. Terroristaként és szélsőségesként fogjuk kezelni őket, és támogatni fogjuk a szíriai hadsereg műveleteit a bűnözői osztagok ellen” – mondta.

Az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy a genfi konzultációt amerikai kérésre halasztották hétfőről keddre és szerdára. Közölte, hogy megérkeztek Moszkvába John Kerry külügyminiszternek az útvonalra és a határidőre vonatkozó javaslatai.

„Hisszük, hogy amikor az amerikaiak javaslatot tettek arra, hogy a militánsok ürítsék ki Kelet-Aleppót, tudatában voltak annak, hogy milyen lépéseket kell tenniük nekik és szövetségeseiknek, akik befolyással rendelkeznek a Kelet-Aleppóban rekedt felkelőkre” – jelentette ki.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Lavrov kontraproduktívnak nevezte Aleppó ügyének az ENSZ Biztonsága Tanács elé terjesztését, mert orosz álláspont szerint egy tűzszünetről szóló határozat lehetővé tenné a lázadók számára, hogy átcsoportosítsák erőiket.

Az ENSZ BT hétfőn szavaz egy hétnapos tűzszünet bevezetéséről. A Spanyolország, Egyiptom és Új-Zéland által beterjesztett határozattervezet a konfliktus minden résztvevőjét a harcok beszüntetésére szólítja fel, hogy a létfontosságú segélyszállítmányok bejuthassanak a városba.

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »