Egy technokrata kormány hozhat megoldást Olaszországban

Egy technokrata kormánytól várják a közgazdászok az olasz bankrendszer problémáinak a megoldását a sikertelen alkotmánymódosító referendum után.

Gertrud Traud, a Helaba (Landesbank Hessen-Thüringen) vezető közgazdásza szerint az olasz népszavazás kudarca megterheli az euró árfolyamát és az olasz államkötvényeket is. A piacok szélsőséges reakciója esetén pedig az Európai Központi Bank (EKB) beavatkozására is számítani kell.

Carsten Brzeski, az ING-Diba vezető közgazdásza szerint azonban nem kell egy újabb euró-krízistől tartani. “Egy olasz kormányváltásban nincs semmi különös és Európa is sok mindenen átment már” – fogalmazott. Okoz ugyan némi bizonytalanságot az Olaszországban kialakult helyzet, de egyúttal új lehetőségeket kínál – mutatott rá. Véleménye szerint “egy technokrata átmeneti kormány sokkal hatékonyabban kézbe tudná venni a bankszektor problémáinak a kezelését, mint a Renzi kormány tette”.

Jörg Krämer, a Commerzbank vezető közgazdásza szerint Olaszország a nem szavazatok győzelmével elszalasztotta a lehetőséget az ország gazdasági problémáinak a kezelésére. “Olaszország krízisország marad” – szögezte le, hozzátéve, hogy a köztársasági elnöknek lehetősége van ugyanakkor arra, hogy átmeneti kormányt helyezzen hivatalba Renzi távozását követően, ezzel azonban csak időlegesen lehetne elhárítani az 5 Csillag (M5S) mozgalom által jelentett kockázatot. Az ázsiai kereskedés visszafogottan reagált az olaszországi referendum eredményére – mutatott rá. Megjegyezte, hogy az euró árfolyama gyengült ugyan, de nem omlott össze.

Elhamarkodott lenne újabb euró-krízisről beszélni – mondta Thomas Gitzel, a VP Bank közgazdásza. Olaszországban most minden bizonnyal egy technokrata kormány fog hivatalba lépni, ami nem feltétlenül rossz dolog – jegyezte meg, hozzátéve, hogy Európában az átmeneti technokrata kormányok a tapasztalatok szerint gyakorta jóval hatékonyabbak voltak, mint a “rendes” kormányok.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az Európai Számvevőszék lesújtó képet festett az EU migrációs politikájáról

Az Európai Uniónak jobban kell törekednie a migránsok menedékjogával, áthelyezésével és kiutasításával kapcsolatos céljainak teljesítésére, az ezekre irányuló programok ugyanis nem teljesítették célkitűzéseiket, hogy enyhüljön a Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke szerdán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás