Donald Trump lemond üzleti érdekeltségeiről

Donald Trump teljes mértékben lemond üzleti érdekeltségeiről, hogy az ország irányítására összpontosítson – tudatta az egyik közösségi oldalon keresztül maga a megválasztott amerikai elnök szerdán.

Trump azt írta: december 15-én sajtótájékoztatón számol be a részletekről. Üzenetében nagy betűkkel úgy fogalmazott: arra szeretne koncentrálni, hogy „ISMÉT NAGGYÁ TEGYE AMERIKÁT”.

Trump megjegyezte azt is, hogy ugyan erre nem kötelezi a törvény, de fontosnak tartja, hogy még látszólag se legyen összeférhetetlenség számos üzleti érdekeltsége és január végén kezdődő elnöki tevékenysége között.

„Ezért készülnek a jogi iratok, amelyek teljesen megfosztanak üzleti tevékenységemtől. Az elnökség ennél jóval fontosabb” – írta a közösségi médiában Donald Trump, az Egyesült Államok leendő 45. elnöke.

Forrás: MTI

Friss hírek

50 forint lesz a visszaváltható palackok és fémdobozok betétdíja

A tervek szerint kötelező átvételt írnak elő a 400 négyzetmétert meghaladó eladótérrel rendelkező élelmiszer-értékesítőknek, forgalmazóknak az ezer főnél nagyobb népességű településeken. A visszaváltási díj 50 forint lesz az egyszeri felhasználásra alkalmas csomagolások, és a gyártók által meghatározott összegű a többször használható csomagolások esetében.

Read More »

Az EU a magyarok és a lengyelek nélkül is továbbviszi a migrációs paktumot

Nancy Faeser német belügyminiszter megerősítette, hogy a Tanácsban politikai megállapodás született csütörtökön az úgynevezett válságrendeletről. Magyarország és Lengyelország jelezte, hogy nem áll mellé, rajtuk kívül más állam nem nyilvánított negatív véleményt. Ebben a tekintetben feltételezzük, hogy ez a politikai megállapodás érvényes. - jelentette ki.

Read More »