Olaszország: Megosztott a lakosság véleménye a népszavazásról

Az olasz választók a legfrissebb fejlemények tanúsága szerint továbbra is teljesen megosztottak a december 4-én tartandó alkotmányos népszavazást illetően. Állást foglalt a The Economist című brit hetilap is, amely szerint a parlament reformját tartalmazó alkotmánymódosításra nemmel kell szavazni.

A szavazásra bocsátott reform az eddig kétkamarás olasz parlamenti rendszer megváltoztatását, a felsőház eltörlését
célozza a törvényhozás munkájának felgyorsítása, a parlamenti költségek csökkentése, valamint az olasz politikai rendszer stabilitása érdekében.

A The Economist elemzése szerint a reform egyetlen politikus kezében összpontosítaná a hatalmat, ami az újság szerint mindenképpen elkerülendő abban az országban, amelynek fia volt „Benito Mussolini és Silvio Berlusconi, és amely aggasztóan sérülékeny a populizmus tekintetében”. A brit hetilap megjegyezte, hogy az alkotmányos népszavazás sikere esetén a következő választásokon akár a populista Beppe Grillo, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezére is hatalomra kerülhet, ami problematikus helyzetet teremtene Európában is. A The Economist véleménye az, hogy a népszavazás és ezzel együtt Matteo Renzi miniszterelnök bukása nem lenne akkora katasztrófa, mint sokan gondolják.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A Corriere della Sera című olasz napilap pénteki értesülései szerint Matteo Renzi úgy értékelte a brit sajtóvéleményt, hogy London leginkább egy szakértői kormányt látna szívesen Rómában, amilyet 2011-13 között Mario Monti vezetett. Ha viszont a népszavazás győz, Olaszország lesz Európa legstabilabb országa, amely szembeszegülhet az európai pénzügyi és migrációs politikával – idézte a római kormány véleményét a Corriere.

A közelgő népszavazás teljesen megosztja az olaszokat, akik erről vitáznak a presszókban, munkahelyeken, buszokon is. Vasárnap a referendumra nemmel szavazók civil tábora tart tömegdemonstrációt és koncertet Róma központjában Van, aki nemet mond szlogennel.

Nemcsak a politikusok hanem a művészek, a jogászok, a szakszervezetek és partizánszövetségek is állást foglaltak pro vagy kontra: megalakult az Olasz karikaturisták nemmel szavaznak mozgalom, a Pisai ügyvédek nemet mondanak a népszavazásra csoport, az 56 olasz alkotmányjogász nemet mond és a 300 olasz történész igent mond felhívás, a 150 nő igent mond, az olasz partizánok országos szövetsége (Anpi) szerint pedig ha a népszavazás megbukik, „akkor sem lesz sáskajárás Itáliában”. Andrea Camilleri népszerű olasz író bejelentette, hogy ő nemmel szavaz, Roberto Benigni Oscar-díjas színész-rendező viszont igennel voksol. Sergio Marchionne, a Fiat-Chrysler vezérigazgatója igennel szavaz, az olaszországi Cassino Fiat-gyárában a munkások többsége nemmel voksol.

Az olasz ellenzék – az M5S, az Északi Liga, Olasz Testvérek (FdI) – egységesen nemmel szavaz a népszavazásra, amelyre nemet mond az olasz kormányt vezető Demokrata Párt (PD) baloldali szárnya is. A PD volt főtitkára, Pier Luigi Bersani is nemmel szavaz, de szerinte Matteo Renzinek kudarc esetén sem szabad lemondania. Romano Prodi volt miniszterelnök igennel voksol. Silvio Berlusconi, a Forza Italia (FI) elnöke először úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett vállalkozóbirodalom védelmében igennel szavaz, később azt mondta, hogy ha a népszavazás megbukik, kész az új kormány megalakításában részt venni Matteo Renzivel.

A november 17-én közölt legutolsó közvélemény-kutatásokban a nemek tábora volt erősebb, de az olaszok egynegyede még bizonytalannak vallotta magát. Azóta kampánycsend van érvényben, mert a külföldön élő olaszok körében már megkezdődött a szavazás.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »