Jó eséllyel ismét Merkel lesz a német kancellár

Egybehangzó német sajtóértesülések szerint Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője pártja vasárnapi elnökségi ülésén a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy ismét pályázik az elnöki tisztségre és kancellárjelöltként kíván indulni a 2017 őszi szövetségi parlamenti választáson.

A politikus a zárt tárgyalás után, vasárnap este sajtótájékoztatón is ismerteti majd döntését.

Angela Merkel 2000 óta vezeti a CDU-t – nyolcszor választották meg pártelnöknek -, és 2005 óta Németország kancellárja, a mostani a harmadik kormányfői ciklusa. Amennyiben negyedszer is elnyeri a kancellári tisztséget, megelőzheti a CDU-alapító Konrad Adenauert, aki 12 évig volt kancellár, és behozhatja a csúcstartó Helmut Kohlt, aki 16 évig vezette a német kormányt.

A 62 éves politikus népszerűségét ugyan megtépázta a menekültválság, de a CDU és a testvérpárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségén belül nincsen alternatívája, a CSU vezetője, Horst Seehofer bajor miniszterelnök pedig az utóbbi hetekben többször jelezte, hogy pártjának fontosabb a szövetség egysége, mint a menekültek befogadásának évi 200 ezer fős felső határa, amelynek bevezetését a CSU sürgeti, Angela Merkel pedig elveti.

A CDU/CSU országos választói támogatottsága a legutóbbi felmérések szerint 33 százalék körül van, elmarad a 2013-as Bundestag-választáson elért 41,5 százaléktól, de így is messze a legnépszerűbb politikai erő, mintegy 10 százalékpontos különbséggel vezet a második helyezett szociáldemokrata párt (SPD) előtt.

Egy vasárnap ismertetett kutatás szerint a lakosság 55 százaléka támogatja, hogy Angela Merkel maradjon kancellár, ami jelentős növekedés az augusztusban mért 42 százalékhoz képest.

A CDU elnöksége és választmánya a vasárnap kezdődött kétnapos tanácskozáson véglegesíti a decemberi esseni kongresszusra készített határozati javaslatot, amelynek – sajtóértesülések szerint – fontos eleme, hogy a pártnak meg kell szólítania a globalizáció és a digitalizáció miatt elégedetlen, és a lecsúszástól, elszegényedéstől, munkanélküliségtől félő választókat, akik a pártrendszer hagyományos szereplőiben csalódva radikális erők felé sodródnak.

Forrás: MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »