Török újságíró: Európa elkésett a bírálattal

Elkéstek a júliusi sikertelen török puccskísérletet követő tisztogatások elítélésével Európában, így az ország most „lángokban áll” – jelentette ki kedden Can Dündar, a Cumhuriyet című lap egykori főszerkesztője.

„Próbáltuk rábírni az európai kormányokat, hogy tegyenek intézkedéseket és szólaljanak fel a törökországi elnyomással szemben, de hallgattak” – mondta Dündar újságírók előtt, miután Párizs díszpolgárává avatták. „Most azt próbálják mondani, hogy aggódnak, de ezzel már egy kicsit elkéstek, mivel az ország jelenleg lángokban áll” – tette hozzá a július 15-ei törökországi puccskísérlet óta Németországban élő Dündar, aki ellen a Sabah című kormányközeli török lap szerint letartóztatási parancs van érvényben hazájában.

Erdogan egypártrendszert és egy vezéren alapuló rezsimet akar, és a rendkívüli állapotot használja arra, hogy ezt meg is valósíthassa – vélekedett az emigrációban élő újságíró.

Ankara az elmúlt napokban élesebb kritikákat kapott, de uniós diplomaták szerint kevés az esélye annak, hogy büntetőintézkedéseket hoznának Törökországgal szemben.

Kapcsolódó cikkeink: Szerdán kapnak néhány fekete pontot a törökök, Mogherini: Az EU aggódva figyeli a törökországi fejleményeket

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter kedden azt mondta, hogy „mélyen aggódik” és időszerű lenne a „világos és nyílt” párbeszéd Ankarával. „Törökországnak joga van megvédeni önmagát, de nem a jogállamiság árán” – közölte a tárcavezető francia parlamenti képviselőkkel.

Az elvetélt államcsíny óta 170 sajtóorgánumot zárattak be és mintegy 2500 újságíró vált munkanélkülivé a török újságírók szövetsége szerint. Emellett Murat Sabuncut, az egyik legnagyobb török ellenzéki napilap jelenlegi főszerkesztőjét, nyolc újságíróját és egy kurd párt kilenc képviselőjét tartóztatták le szombaton a hatóságok. Recep Tayyip Erdogan török elnök bírálói szerint fel akarja számolni a törvényes ellenzékét az országban.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »