A törökök máris Gülen kiadatását kérik Trumptól

Recep Tayyip Erdogan török államfő reményét fejezte ki szerdán, hogy Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson a demokrácia és a fejlődés tekintetében pozitív változásokat idéz elő a Közel-Keleten, valamint az alapvető jogokra és a szabadságra nézve a nagyvilágban.

Erdogan emellett arra szólította fel beszédében az Európai Uniót, hogy döntse el végre, fel akarja-e venni Törökországot a tagállamok közé – a török elnök emellett élesen bírálta, hogy több uniós tagállam befogad számos olyan embert, aki Ankara szemében terroristának minősül.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter Twitter-üzenetben gratulált Donald Trumpnak. Hangsúlyozta: Törökország meg szeretné erősíteni bizalmon alapuló stratégiai együttműködését Washingtonnal. Előzőleg a török külügyminisztérium leszögezte: bárkit is választ elnökévé az amerikai nép, tiszteletben tartják a választást.

„A választás eredménye az amerikai nép döntése. Washington és Ankara viszonya nem személyfüggő, határozottan folytatjuk kapcsolatainkat” – fogalmazott nyilatkozatában a török külügyi tárca.

Binali Yildirim török miniszterelnök szerdai beszédében arra kérte Donald Trump megválasztott amerikai elnököt, hogy mihamarabb adja ki Törökországnak a Pennsylvania államban emigrációban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot, akit Ankara a július 15-i puccskísérlet kitervelésével vádol.
„Ha az Egyesült Államok rövid időn belül kiadná a terrorista Gülent, biztos vagyok benne, hogy országaink barátságában új fejezet nyílna” – vélekedett a török kormányfő.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter az Anadolu állami hírügynökségnek adott interjújában kijelentette: az amerikai nép nemet mondott arra, hogy irányítsák akaratát. Címlapokkal, közvélemény-kutatási eredményekkel, televíziós szereplésekkel senki nem nyer választást – fogalmazott.

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »