A felmérések szerint Clinton lesz a befutó, övé az első győzelem

A hétfő este nyilvánosságra hozott, a keddi választás előtti utolsó felmérés szerint kilencven százalék az esélye annak, hogy Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke. A kedden megkezdett választáson a demokrata elnökjelölt aratta le az első győzelmet.

A felmérést a Reuteres brit hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató közösen készítette, és hétfőn, a késő esti órákban hozta nyilvánosságra, pár órával a szavazás kezdete előtt. A közvélemény-kutatás eredményei szerint Hillary Clinton 45:42 arányban vezet a közvetlen voksokat (tehát a polgárok közvetlen szavazatait) illetőn, és az elnökséghez szükséges 270-nél jóval több, 303 elektor támogatására számíthat. Ezzel szemben Donald Trump várhatóan csupán 235 elektor bizalmát nyeri el. A republikánus elnökjelölt esélye – a felmérés szerint – attól függ, hogy hogyan teljesít majd Floridában, Pennsylvaniában és Michiganben. Ha e három állam közül kettőben veszít, akkor senki nem veheti el az elnökséget a demokrata párti Hillary Clintontól.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Hillary Clinton hétfőn, helyi idő szerint éjfélkor még Észak-Karolinában tartott kisebb kampányrendezvényt, de előtte, még az esti órákban nagyszabású, koncerttel egybekötött nagygyűlésen szerepelt a pennsylvaniai Philadelphiában. A rendezvényen jelen volt és szenvedélyes beszédet mondott Barack Obama elnök, Michelle Obama, a first lady és természetesen Hillary Clinton. Obama elnök ismét felhívta a figyelmet arra, hogy Donald Trump már csak a vérmérséklete miatt sem alkalmas arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. Arra biztatta a jelenlévő, a philadelphiai rendőrség adatai szerint több mint harmincezer embert, hogy ne azért voksoljon Clintonra, mert nem akarja Trumpot, hanem azért, mert a demokrata párti elnökjelölt “kivételes képességű” politikus. “Ő cselekszik majd, és nem egyszerűen Twitter-üzeneteket küld” – fogalmazott Obama arra célozva, hogy Donald Trump állandóan Twitteren kommunikál, akár még éjjel háromkor is.

Az északkeleti New Hampshire állam három településén pontban nulla órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, és elsőként Dixville Notchban eredmény is született. A kicsiny Dixville Notch félúton fekszik Maine állam és a kanadai határ között, és összesen tizenkét lakója van. Minden elnökválasztáskor ez az első település, ahol voksolnak. Ez hagyomány, mégpedig 1960 óta, amikor a település mind a kilenc voksát Richard Nixonra adta le.

A másik településen, Millsfieldben, Donald Trump aratott elsöprő győzelmet: a huszonegy szavazatból tizenhatot szerzett, míg Clintonra négyen voksoltak. Nem Hampshire harmadik kicsiny településén, Hart’s Locationben harmincegy szavazó él. Tizenheten Clinton mellett döntöttek, tizennégyen Trumpot választották. Mivel New Hampshire államban kormányzót is választanak, e három településen is voksoltak kormányzóra, a győzelem a republikánus Chris Sununué lett.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek