A kisebbségek korai szavazása Clinton esélyét növeli

A fekete bőrűek és a spanyolajkúak az elmúlt napokban nagy tömegben vettek részt az amerikai elnökválasztást érintő korai szavazáson, s ezzel Hillary Clinton demokrata elnökjelölt esélyét növelik – írta hétfői tudósításában az AFP.

A francia hírügynökség emlékeztet arra, hogy bár kedden lesz a szavazás napja, sok államban lehetőség van arra, hogy aki nem tud azon a napon az urnákhoz járulni, vagy meg akarja kímélni magát a hosszú sorban állástól, az már korábban is leadhassa voksát. A hétfői adatok szerint eddig több mint negyvenmilliónyian éltek ezzel a lehetőséggel.

A korai választáson résztvevők aránya és feltételezett pártpreferenciája jelzés lehet a két legesélyesebb jelölt közötti párharc kimenetelére is, ennek alapján az AFP arra a következtetésre jut, hogy a feketék és a spanyolajkúak eddigi nagyarányú részvétele a demokrata jelöltnek kedvez. A spanyolajkúak nagy részét az AFP szerint riasztja Donald Trump esetleges győzelme. Egy 57 éves afro-kubai ápolónő szerint – akit az AFP idéz – a republikánus jelölt esetleges diadala mind politikai szinten, mind pedig a különböző bőrszínű csoportok közti együttélés, illetve a férfiak és nők közötti viszony szempontjából visszalépést jelentene.

Floridában például a hétfői összesítések szerint közel egymillió (911 ezer) spanyolajkú adta már le voksát személyesen vagy postai úton. Daniel Smith, a Floridai Egyetem professzora szerint ebben az államban a népcsoport személyesen voksoló tagjai most kétszer többen voltak, mint a legutóbbi, 2012-es választásokon.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A PEW Kutatóközpont szerint országos szinten a lakosság 12 százaléka spanyolajkú, ez mintegy 27,3 millió embert jelent. Ez négymillióval több, mint amennyi 2012-ben volt, s a központ előrejelzései szerint részvételi arányuk a választásokon több államban is (például Nevadában) emelkedőben van.

Ami a fekete bőrű lakosságot illeti, ők eleinte kevésbé éltek a korai szavazás lehetőségével, mint 2008-ban, vagy 2012-ben, ez utóbbi két alkalommal ugyanis az „Obama-effektus” (azaz hogy egy hozzájuk hasonló, fekete bőrű emberre szavazhattak) jelentős hatással volt részvételi arányukra.

Egyes vélemények szerint a fekete lakosság körében egyfajta bizonytalanság tapasztalható, mert sokan közülük egyformán „rossznak” ítélik mindkét pártot. Miután azonban Barack Obama elnök a közelmúltban többször is arra buzdította az afro-amerikaiakat, hogy Clintont támogassák szavazatukkal, a helyzet változott. Emiatt az utóbbi napokban robbanásszerűen nőtt a szavazókedv ebben az etnikai csoportban, s a személyesen szavazók száma már lehagyta a 2012-es adatokat – közölte Smith professzor, aki szerint Floridában a korai szavazáson immár 835 ezer afroamerikai voksolt, szemben a 2012-es 764 ezres számmal.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »