Daniel Ortegát negyedszer is Nicaragua elnökének választották

Elsöprő győzelmet aratott Daniel Ortega hivatalban lévő államfő a nicaraguai elnökválasztáson – közölte hétfőn a közép-amerikai ország választási bizottsága.

A hatóság szerint a szavazatok 99,8 százalékos feldolgozottsága mellett Ortega a voksok 72,5 százalékát szerezte meg. Ortega negyedik hivatali idejét töltheti az ország élén, mostani győzelmével pedig a harmadik egymást követő alkalommal került az elnöki székbe.

A vasárnap megtartott elnökválasztáson Daniel Ortega a feleségével, Rosario Murillóval közösen indult. Az eddig kormányszóvivőként dolgozó Murillo a választáson megszerezte az alelnökjelölti tisztséget. A kritikusok szerint a család így akarja bebetonozni hatalmát, mert amennyiben a 71 éves Ortega nem tudná megbízatása végéig ellátni tisztségét, a felesége venné át a kormányrudat.

A választásokon az elnök és az alelnök mellett a Nemzetgyűlés (Asamblea Nacional) 90 képviselőjéről, valamint az ország Közép-amerikai Parlamentbe (PARLACEN) küldendő húsz képviselőjéről is szavaztak. Ennek eredménye egyelőre nem ismert.

Az ellenzék nem tartja a választást sem szabadnak, sem átláthatónak, ezért a szavazás megismétlését követeli.

Az Egyesült Államok is “mély aggodalmát” fejezte ki a szabálytalannak minősített választási eljárás miatt – közölte Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője. Toner rámutatott, hogy a szabálytalanságok kizárták a szabad és igazságos választások lehetőségét. Az amerikai szóvivő szerint a nicaraguai kormány esélytelen helyzetbe hozta az ellenzéki jelölteket, korlátozta a helyi választási megfigyelők tevékenységét, illetve egyáltalán nem hívott meg külföldi megfigyelőket.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A gazdaságra is veszélyt jelent az új kínai koronavírus-járvány

A gazdasági növekedés a - szintén Kínából indult - súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) kitörése után is megtorpant 2003-ban. Az a járvány közel 800 életet követelt. A szigorúbb megelőző intézkedéseket azonban ezúttal egy potenciálisan fertőzőbb koronavírus ellensúlyozza. Ráadásul a világ második legnagyobb gazdasága a globális növekedés sokkal nagyobb részét teszi ki most, mint 2003-ban. Nem csoda hát, ha a befektetők nyugtalankodnak.

Read More »

A túszul ejtett nemzet

Bár El Salvador nem háborús övezet, akár az is lehetne. Az apró közép-amerikai országban ugyanis az MS-13 és a La 18 rivális bandák irányítják és befolyásolják az élet minden aspektusát, ami miatt a világ egyik legveszélyesebb helyének számít.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás