Brexit: A briteknek még mindig van választásuk

Nagy-Britanniának azután is lehetősége lenne meggondolni magát a kiválással kapcsolatban, hogy a Brexit-tárgyalások megkezdődtek – mondta John Kerr, a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének egyik megalkotója.

Kerr, aki korábban brit nagykövet volt, elmondta egy BBC-nek adott interjúban, hogy az eljárás – mely során a szigetország kilépne az Európai Unióból – egyáltalán nem visszavonhatatlan. A britek azután is dönthetnek úgy, hogy az EU-ban maradnak, miután a kilépési tárgyalások már megkezdődtek. Újra felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy mind a brit parlament, mind az emberek ellenezhetik a kilépést, annak ellenére, hogy a kormány többször hangsúlyozta: tiszteletben kell tartani a korábbi népszavazás eredményét.

Kerr ezen meglátásait azért közölte, mert a Legfelsőbb Bíróság csütörtökön fog döntést hozni arról, hogy a kormánynak joga van-e megkezdeni a kilépési tárgyalásokat a parlament beleegyezése nélkül. Theresa May miniszterelnök korábban ugyanis kijelentette, hogy ha törik, ha szakad: a kétéves kilépési procedúrát 2017 márciusa előtt megkezdik.

Ám a korábbi brit nagykövet szerint meg kellene várni, míg a feltételek a Brexittel kapcsolatban világossá válnak mind az EU, mind az Egyesült Királyság részéről ekkor az országnak „érdemes lenne újra átgondolni, mit is akar” és esetleg megváltoztatni a döntést. „Lehet, hogy az EU politikai lépésekkel próbálná nehezíteni a maradást, ám jogilag semmi akadálya nem lenne a folyamat leállításának” tette hozzá.

Mind a kormány, mind a parlament eddig azt hangoztatta, hogy ha egyszer megkezdődtek a Brexit-tárgyalások, már nem lehet visszakozni: Nagy-Britannia ki fog lépni az Unióból. Kerr nyilatkozata azonban új fénybe helyezi a szigetország kilátásait.

Kerr szerint szükséges is lenne, hogy a britek átgondolják a lehetőségeiket, és akár választást tartva, akár egy második népszavazáson keresztül döntést hozva a továbbiakról.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: BBC / Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »