Tovább erősíti iraki jelenlétét a török haderő

További harckocsikat és munkagépeket indított kedden a török haderő az iraki határhoz, a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Sirnak tartomány Silopi körzetébe – jelentette a Dogan török hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva.

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton úgy fogalmazott, hogy Törökország megerősített katonai jelenléte az iraki határnál jelzés értékű lesz azon síita fegyveresek számára, akik az iraki Tal-Afar város felszabadítására törekednek az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet uralma alól.

A területen jelentős számú türkmén lakosság él, amely történelmi és kulturális kapcsolatokat ápol Törökországgal. Bár a türkmének egy része az iszlám síita ágához tartozik, de szunniták is vannak közöttük, emiatt Ankara egy esetleges etnikai és felekezeti támadástól tart. Tal-Afar mintegy 85 kilométerre délre fekszik a török-iraki határtól. A Törökországgal szemközti iraki területek mind a Maszúd Barzani vezette Kurd Regionális Kormányzat fennhatósága alatt állnak, amellyel Ankarának jó a viszonya.

A harckocsi-szállítmány indulását követően Erdogan és Binali Yildirim török miniszterelnök rendkívüli találkozó keretében egyeztetett Ankarában, ami előzetesen nem szerepelt a keddi napirendjükben.

Észak-Irakban jelenleg átfogó nemzetközi hadművelet zajlik az IÁ kiűzésére Moszulból, amely kapcsán meglehetősen heves szóváltás alakult ki az utóbbi hetekben a török, illetve az iraki vezetés között. A beavatkozást az Egyesült Államok és az iraki kormányerők irányítják.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Törökország ragaszkodott ugyan a részvételhez és azt állította, hogy tüzérségével, valamint légierejével csatlakozott az offenzívához, de Bagdad cáfolta ezeket. A török vezetés aggodalmát fejezte ki továbbá amiatt, hogy az iraki kormányerők síita fegyveresei tisztogatást tervezhetnek a többségében szunnita térségben.

Bagdad ugyanakkor azt nehezményezi, hogy a Moszul közelében található Basika táborban török katonák állomásoznak, ami az iraki kormány szerint sérti az ország szuverenitását. Az első török páncélosok Moszul ostromának október 17-ei kezdete előtt érkeztek az iraki határon fekvő Habur átkelőhelyhez.

Fikri Isik török védelmi miniszter egy interjúban kijelentette: Törökországnak nem kötelessége saját határai mögött várakoznia és megteheti a szükséges lépéseket. A védelmi tárca vezetője ráadásul felvetette, hogy a Moszul melletti Basikába is további csapatokat küldhetnek, ha kell. Az interjúban azt is jelezte, hogy Törökország 24 darab új F-35-ös lopakodó vadászbombázó beszerzésére készül az Egyesült Államoktól.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Piaci körkép: ma fordulhat a DAX

Németország tegnap új korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére. A DAX az éjjeli kereskedésben 11.300 pont alatt is járt, de az európai kereskedés kezdete előtt egy erős hullám indult felfelé, így a nyitás már nem volt ennyire negatív.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás